hirdetés

Család, baráti összejövetelek szervezésénél örök dilemma, hogy milyen ital legyen az asztalon. Az ideális ital sok tényezőtől függ, és a témát számos szemszögből meg lehet közelíteni, például lehet igazítani magához az eseményhez, az ételhez, a társasághoz, de akár az összejövetel tematikáját is lehet passzítani egy italhoz.

 

A röviditalok szinte elengedhetetlenek

Van egy tény, ami tagadhatatlan, és az pedig nem más, minthogy röviditalok nélkül félig üresnek számít az asztal. A férfiak többsége szívesen legurít egy-egy erősebb pohárkával szinte bármelyik italból, viszont a nők ízlése már egy kicsit másabb, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet olyan italt találni, amit a hölgyek ne öntenének szívesen a röviditalos poharaikba.

A brandy

A férfi és a női ízlés keresztmetszetén található a brandy, ami nem más, mint egy különleges borpárlat. Természetéből fakadóan azoknak az ízlésvilágától sem áll távol, akik leginkább különböző ízesítésű borokat vagy pezsgőket szeretnek fogyasztani. Ahogy a legtöbb ital esetében, úgy a brandynél is igaz, hogy többféle variációban lehet megtalálni a boltok kínálatában. Egy kiváló minőségű brandyvel valójában nagyon nehéz mellélőni, ugyanis bármilyen alkalomhoz telitalálatnak számít, ha megtalálható a tálalón, viszont hazánkban még kevésbé van meg a kultúrája, ezért vásárlás előtt nem árthat, ha a házigazda szán egy kis időt a tanulmányozásukra, a válogatásra, és csak azután választja ki a palackokat.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a brandy, akkor mindenképpen érdemes szétnézned a Prémium Italnagykereskedés Online webáruházában.

A brandy tálalása

A brandy egy picit kilóg a legtöbb ital közül. Vannak a tipikus welcome drinkek, a kísérőitalok, illetve azok az italok, amelyek fogyasztása kimondottan valamilyen ételhez vagy időhöz van kötve. A brandyt nagyon nehéz lenne bármelyik kategóriába beskatulyázni, ugyanis valamennyiben megállja a helyét. Talán az a legjobb, ha a vendégek érkezéskor Brandyt kapnak legelőször, azaz célszerű már welcome drinkként is felszolgálni. Ezzel a módszerrel el lehet érni, hogy azok is megkóstolják, akik amúgy még sosem itak belőle, más italhoz vannak szokva, náluk ugyanis előfordulhat, hogy néhány pohárka után leragadnak a jól megszokott ízvilágnál, és utána már hiába is próbálna a házigazda különleges italokat megismertetni velük, ők már kevésbé lesznek nyitottak az új ízvilágok felé.

Házigazdaként érdemes arra is felkészülni, hogy a brandy nagyon könnyen be tudja magát lopni a vendégek szívébe, ráadásul akkor kortyolhatnak bele a poharukba, amikor akarnak. Viszonylag könnyen el tud fogyni egy üveggel, ezért nem árt utánpótlásról is gondoskodni.