hirdetés

Manapság sajnos igen ritka  eset, hogy egy áruház a vásárlóján segítsen. Pedig van ilyen. Az ANGEX áruházlánc ugyanis egyik törzsvásárlóján próbál meg segíteni, akinek gyermeke, Bogi sajnos igen beteg. Öröm minden olyan hír, ahol az emberek összefognak és segítik egymást. 

bogi

Egy jó ügy támogatása vagy az összefogás egy bajba jutott családon közelebb hozhatja a cégeket és ügyfeleiket. Napjainkban egyre több cég fordít figyelmet a társadalmi szerepvállalásra. Közéjük tartozik az ANGEX is, aki minden körülmények között igyekszik támogatni törzsvásárlóit. Sajnos ezúttal egy szomorú dolog kapcsán kell fellépniük, és vásárlóik segítségét, összefogását kérni. A használtruha-üzlethálózat egyik kedves, szegedi vásárlójának kislánya beteg lett, három hónapja derült ki, hogy agydaganata van. A család nehezen viseli a történteket, de mindent megtesznek, hogy Bogi felépüljön. A betegség rengeteg időt és energiát emészt fel a szülők részéről, ezért minden támogatás enyhíthet a rájuk háruló terheken.

Az ANGEX vezetősége kötelességének érzi, hogy segítsen a családon, így országos kupakgyűjtést szerveznek, és a kupakokért kapott összeget teljes mértékben Bogi gyógykezelésére ajánlják fel. Az összegyűjtött kupakokat országszerte az ANGEX 21 üzletének, illetve 4 partnerüzletének bármelyikében leadhatják.

Teljes mértékben kiállunk az ügy mellett, és szeretnénk, ha minél gyorsabban összegyűlne a pénz Boginak, hogy mielőbb meggyógyuljon. Ezért úgy döntöttünk, hogy amekkora összeget a kupakok beváltásával sikerül összegyűjteni a család számára, ugyanakkora összeggel járulunk hozzá mi is Bogi felépüléséhez. Segítsünk együtt Boginak! – mondta Bálint Tibor,  az ANGEX ügyvezetője.