hirdetés

A székelyföldi önkormányzatok és kulturális intézmények hetedszerre szervezik meg október 12. és 23. között a Székelyföld Napokat. A rendezvénysorozatba Székelyföld hetven települése kapcsolódott be mintegy 150 programmal.

szekelyfold-napokA rendezvényt közös marosvásárhelyi sajtótájékoztatón hirdették meg hétfőn Maros, Hargita és Kovászna megye önkormányzatának és egyes kulturális intézményeinek vezetői. A rendezvénysorozat szervezésébe négy év kimaradás után kapcsolódott be ismét Maros megye önkormányzata, azt követően, hogy a júniusi önkormányzati választások után ismét magyar politikus került a megye élére.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke szerint – amint a három megyei önkormányzat közös közleménye idézte – a rendezvénysorozat célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térséget.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy vélekedett, hogy kulturális téren máris autonómiával rendelkezik Székelyföld, hiszen semmi sem korlátozhatja intézményeit, civilszervezeteit, hogy közösen lépjenek fel. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása.

Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke a régió befogadó jellegéről beszélt. Mint elmondta, helyük van a régióban a többségi (román) művészeknek, alkotóknak, és a külföldieknek is. – Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé – idézte a politikust a közlemény.

Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, a Székelyföld Napok szervezésének köszönhetően évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és civilszervezetei között.
A rendezvénysorozat programja a Szekelyfoldnapok.ro honlapon érhető el.