hirdetés

Tegye fel a kezét, aki 48 000 fős, dán fennhatóság alatti Ferörer-szigetekről hallott volna, ha nem állja meg a helyét amolyan középkategóriás legkisebb királyfiként az Eb-selejtező csoportban.  6 szerzett ponttal, de még mindig a 2004-es Eb-győztes görögök előtt végeztek a selejtezőkön. Megvertük őket, 2:1-re. Böde mennybe megy, a nemzet dalra fakad. Nyert a magyar válogatott. Vagyis mi, magyarok. Nyertünk!

Tórshavn, 2014. október 14. Szalai Ádám (háttal) gólt lő a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők F csoportjában vívott Feröer-szigetek - Magyarország találkozón a tórshavni Nemzeti Stadionban 2014. október 14-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A focival az van, hogy könnyű a nemzeti egység, illetve a többi nemzet hierarchiájában való fontosságunk fokmérőjeként értelmezni. Ebben nincs semmi meglepő; sajnos a nemzetnek mint fogalomnak csak akkor van értelme, ha több van belőle. Ahhoz, hogy igazán magyarok lehessünk, szükségünk van a románokra, akiket lenézhetünk, vagy németekre, akikre irigykedhetünk, szlovákokra, akiken megint csak röhöghetünk; Visegrádra, meg a négyekre, meg a négyévente, választásonként változó viszonyrendszerre, aminek következtében kormányzati ciklusonként másokat nézünk le és másokra irigykedünk.

A választópolgár aranyhal-memóriája győzedelmeskedik, ha a végtagjainál távolabb mutató dolgokkal kell foglalkoznia; mindig is Eurázsiával álltunk háborúban. Focizni meg mindenki focizik. Puskás öcsi születésünk óta a vérünkben folyik, tudjuk, hogy volt valamikor egy Aranycsapat, dübörög a Puskás Akadémia. No meg persze ’86 óta először van esélye a magyar válogatottnak kijutni az Eb-re.

De hogyan lesz 2015-ben a „magyar” szó a „jó” vagy a „minőségi” szinonimája, és miért szomorú, hogy ilyen kétségbeesetten reménykedünk abban, hogy a foci fog visszarakni bennünket a térképre? Nemzetközi szempontból Magyarország jelenleg a fociban áll a legjobban. Nincs (vagy legalábbis nagyon kevés) olyan (pozitív) műfaj, amelyben a magyarok a versenytársak több mint a felét megverné. Elég egy gyors pillantást vetni például az OECD-statisztikákra. A legutóbbi felmérések szerint a következő, amúgy nemzetközi szinten sok országban népszerű sportágakban az alsóházat erősítjük. Például oktatásban átlagban, a legutóbbi felmérések szerint, szolid 25. helyen állunk, 37 indulóból. Ugyanennyi versenyzőből átlagkeresetben mindössze a 33. helyre tudtunk felkapaszkodni, és mi vagyunk a 13. legszegényebb OECD-ország.

A fentiek tükrében teljesen reális gondolat, hogy akkor majd legalább fociban lesz valami. Főleg, hogy lehet, hogy kijutunk az Eb-re. Mindezzel együtt a szomorú valóság az, hogy a Magyarország leghíresebb rúgója nem focista, nő, és László Petrának hívják, a Feröer-szigeteket megverni a focipályán pedig csak kicsivel komolyabb teljesítmény, mint egy birkózónak elvenni egy óvodástól a homokozóvödrét. De nyert a magyar válogatott. Vagyis mi, magyarok. Nyertünk!

(szerző: L. B.)