hirdetés

A világhírű magyar művész életének 65. évében, váratlanul hunyt el. Kocsis Zoltán fellépéseit lemondták pár napja, de erre a tragédiára senki nem mert gondolni.
kocsiszoltan-mno64 éves korában, hosszú betegség után vesztette életét Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója. A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző halálhíréről a Nemzeti Filharmonikusok tájékoztatták az MTI-t, de a tragédiát az emberi erőforrások minisztere is megerősítette.

Kocsis Zoltán 2012 szeptemberében életmentő szívműtéten esett át, és egy idei interjúban azt is elárulta, hogy már több operációt is elvégeztek rajta. A művész hároméves korában kezdett el zongorázni, és 18 éves volt, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét. Három évvel később megkapta a Liszt Ferenc-díjat, 25 évesen pedig a Kossuth-díjat, amit aztán 2005-ben másodjára is átvehetett.

1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől vezette Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekarát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.