Ugrott a színész jogsija, és még 20 nap közmunkát is kapott
2016-03-03 21:24
Súlyos árat fizetett az ismert színész az itókás vezetésért. Első fokon bevonta a jogosítványát a bíróság Oszter Sándornak. A színész közmunkára is megy egy kicsit, hogy átgondolja tettét. Bár a jogsiját Oszter fél év múlva már vissza is kaphatja.
Két és fél évig nem vezethet Oszter Sándor, és 140 óra közmunkára is ítélte a bíróság az ismert színészlegendát, aki 2014. február 11-én terepjárójával nekiment a budapesti MOM Park bevásárlóközpont mélygarázsában az egyik márványoszlopnak. A színész veszte a túlbuzgó biztonsági őr volt.
A helyszínre kiérkező és intézkedő rendőrök később vérvételre vitték Osztert, és kiderült, bizony ittas volt. Az intézkedés során 2,17–2,29-es véralkoholszintet állapítottak meg nála, ami 8-10 felesnyi töménynek felel meg. Oszter korábban azzal védekezett, hogy azt követően fogyasztott alkoholt, hogy leállította a kocsiját, és felment a plázába. Ezt a bíróság egyelőre nem igazán fogadta el.
(Fotó: Borsonline)