hirdetés

A legfiatalabb áldozat 16 éves volt az Astroworld fesztiválon, ahol még heten meghaltak és közel 300 fő megsérültek a közkedvelt amerikai zenész Travis Scott koncertjén. A hatóságok szerint több büntetőeljárás is indul de még nem tudják mi miatt tört ki a pánik. Sokak szerint a baj akkor kezdődött amikor hatalmas kijelzőkön ment a visszaszámlálás, hogy jön Travis Scott.

 

Nyolcan meghaltak, és sokan megsérültek helyi idő szerint pénteken a Texas államban rendezett, Astroworld nevű zenei fesztiválon. A halálos áldozatok többségét már azonosították.A legfiatalabb áldozat 16 éves volt, a legidősebb 23. A helyi sajtó értesülése szerint a tömegben több embert agyontapostak. A helyi hatóságok egyelőre azt közölték, hogy az ügyben vizsgálat indult. A houstoni tűzoltóság parancsnokára hivatkozva elmondták, hogy körülbelül ötvenezer néző lehetett a koncerten.

A New York Times cikke szerint a pánik Travis Scott koncertje közben tört ki, amikor a tömeg egy nagyobb része megindult a színpad felé. A helyszínre kiérkeztek a mentők is, akik a helyszínen legalább háromszáz ember sérüléseit látták el, több mint húsz embert pedig kórházba szállítottak.

A Euronews beszámolója szerint a helyszínről 11 embert szívrohammal szállítottak kórházba. A színpadon lévő Travis Scott, aki egyébként a fesztivál alapítója, többször is megállt a fellépés közben, mikor azt látta, hogy valami történt a nézőtéren. A rapper a biztonságiakat is megkérte, hogy emeljék ki a bajbajutottakat a tömegből.

Amikor tudomást szereztek róla, hogy mennyi sérült van, leállították a koncertet. A sok sérült és a kialakult pánik miatt a fesztivál utolsó napját törölték.

( NAgy A.)