Talán lezárulhat Demcsákék drámai „tyúklopási” pere
2016-03-30 15:20
Pont kerülhet Demcsák Zsuzsa exférjének, K. Józsefnek a lopás miatt indított büntetőügyére. A másodfokú bíróság ítéletet hirdethet az évek óta húzódó „tyúkperben”. A TV2 műsorvezetőjének volt párját első fokon felmentette a bíróság, és a volt férj szerint a műsorvezető exneje csak kitalált mindent bosszúból, hogy őt ellehetetlenítse.

A tárgyalás 13 órakor kezdődött, de Demcsák Zsuzsa fél kettőkor még nem jelent meg a bíróságon. Információink szerint a délutáni tárgyaláson egy tanút, egy sminkest hallgatnak még meg.
Az elsőfokú ítélet felmentette a TV2 celebjének egykori férjét, aki a kezdetek óta azt állítja, felesége mindent csak kitalált, hogy őt ellehetetlenítse. K. József szerint a vádak nem igazak, a műsorvezetőtől elvett egymilliós óra és százötvenezer forintos laptop közös tulajdonuk volt, így ő semmit nem lopott el, ráadásul nem bántalmazta a volt feleségét, és a ruháit sem dobálta szét, százötvenezer forint értékű napszemüvegeit sem törte össze.
Az előző tárgyaláson megjelent Demcsák volt kollégája is, a csatornától azóta távozó Vujity Tvrtko, aki jó barátja Demcsáknak, s akinek a védelmében akart felszólalni. Azonban a vallomás súlyos ellentmondásokba torkollott, hisz a tévés barát nem láthatta a kollegina sérüléseit, hisz aznap, egy szombati napon nem is volt Mokka élő adás. Így a sminkesek sem tudták eltüntetni Demcsák állítólagos sérüléseit, hisz nem találkoztak.
(Fotó: Pozsonyi Z.)