hirdetés

Megviselten, megtörten ugyan, de húsvéti ajándéknak két és fél év után szabadságot kapott a börtönben lévő színész. Hajnalban ugyanis elhagyhatta a tököli börtönt Damu Ronald, a Jóban Rosszban korábbi színésze. A színész nemi erőszak és bántalmazás miatt mondta ki bűnösnek a bíróság volt barátnője, Palácsik Tímea feljelentése nyomán, aki most a Kaszinó-guru Andy Vajna felesége.

 damu rolnad

Damu Rolandot felesége, Edina várta reggel fél 6-kor a börtön kapujában. Edinával a börtönben házasodtak össze. A színész nem akart nyilatkozni az újságíróknak.

Mint ismeretes Damu Rolandot volt barátnője, Palácsik Tímea , azóta már a Kaszinó guru Andy Vajna  neje, 2010-es feljelentése nyomán ítélték négy és fél év börtönbüntetésre súlyos testi sértés, erőszakos közösülés és személyi szabadság korlátozása miatt. A színészt 2012 márciusában ítélték el jogerősen, áprilisban kellett bevonulnia.

A színész és ügyvédje eljárásjogi és anyagi jogi hiányosságokra hivatkozva nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához, de az 2013 januárjában helybenhagyta a másodfokú bíróság döntését, így a színész rácsok mögött maradt, és további felülvizsgálatra már nem volt többé lehetősége.

Damu Roland és Palácsik Tímea 2008 szeptemberétől 2010 októberéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – élettársi közösségben élt. A vádirat szerint a színész 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után ököllel arcul ütötte a nőt, akinek a bal szeme bevérzett. 2010 őszén Damu Roland korábbi viszonyuk helyreállítása reményében találkozott Palácsikkal, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát.A nő megpróbált ellenállni, de Damu – folytatva a bántalmazást – közösült vele. A bántalmazás következtében a nő az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket. Palácsik Tímeát mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját. Damu Rolandot másodfokon négy és fél évre ítélték, végül a példás magaviselete miatt csak két évet és három hetet ült. Ügyvédje szerint bármilyen munkát elvállal.

 

( Fotó: MTI )