hirdetés

Ajajj. Valami komoly baj van a sportolóinknál. Nemrég a Fradi hokisáról, most pedig az Újpest  nagy reménységének számító futballistáról derült ki, hogy súlyos betegséggel küzd. A 24 éves Lázár Bence, a Sport Tv szakkommentátora az egykori excsatárt Szent László Kórházban kezelik. Instagramján szomorú mondatok kíséretében osztott meg kórházi fotókat.

lázár leukémiás

„Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen, mert igazán élni akar” – írta az Instagram-oldalán közzétett kórházi fotók mellé Lázár Bence, az Újpest 24 éves volt csatára, a Sport Tv szakkomentátora.

A fiatal sportoló leukémiás, és a Szent László Kórházban kezelik. A diagnózist néhány hete állapították meg, azóta a Sport 1-en sem hallani Lázár Bencét.

Azt nem tudni, a betegség melyik fajtájával küzd és vív feltehetőleg komoly harcot Lázár.  Így azt sem tudni, milyen stádiumban van a sportoló, és így azt sem, hogy mely kezelést kapja. A nehezebbik út, ha kemoterápiát kap és majd idővel csontvelő-átültetéssel próbálkoznak nála. Hisz fiatal és erős a szervezete. Persze a gyógyuláshoz vezető út rögös, de bízzunk benne, Bence kitart és küzd.

 

Lázár a Nyíregyháza játékosa volt, amikor tavaly állandósuló hát- és derékfájdalmai miatt vissza kellett vonulnia – ekkor lett szakkommentátor. Csak halkan jegyezzük meg lehet, hogy a fájdalmakat már épp ez a betegség jelezte de nem vette észre senki, . Nem tudjuk de ez is elképzelhető. Lázár nevelőklubjában, az Újpestnél 52 meccsen 13 gólt szerzett az NB I-ben.