hirdetés

Állítólag egyre jobban van Schumacher. A másfél évvel ezelőtti súlyos síbalesete óta alig közöltek pontos információkat a Forma-1 koronázatlan királyáról, Michael Schumacherről. Most azonban nyilvánosság elé állt a menedzsere Sabine Kehm, és beszámolt a fejleményekről.

Michael-Schumacher-012

A napokban igencsak ellentmondásos hírek jelentek meg az egykori világklasszis pilóta állapotáról. Míg a menedzser szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a javulás jeleit lehet észlelni a pilótán, addig sokkal beszédesebbek voltak Schumi feleségének tettei, aki folyamatosan azon fáradozik, hogy eladja a családi ingatlanokat.

Öröm számomra, hogy ismét azt mondhatom, az orvosai azt mondják, szépen halad Michael felépülése. Folyamatosan javul az állapota. Persze ez relatív, tekintve, hogy milyen súlyos fejsérüléseket szenvedett. Természetesen a gyógyulási folyamat még nagyon hosszú időt vesz majd igénybe – mondta , Sabine Kehm szavait.

 

Ferrari Schumacherre

A világ legsikeresebb autóversenyzőjének balesete másfél éve történt. Nem tudni, hogy azóta mennyit érzékel a körülötte lévő világból, de az biztos, hogy gyermekei csak erősítik a Schumacher hírnevét, hisz mindketten nagy sikereket érnek el a sportban.