hirdetés

Medvétől védte meg hős testőre Vlagyimir Putyint. Az orosz elnökről sztorizgatott egy interjújában az orosz elnök volt testőre, Alekszej Gyumin, aki egy hete már kormányzó lett. A nyugalmazott tábornok egy ideig a külföldön kényes műveleteket végrehajtó orosz elitalakulatokat is vezette, de immáron Tulai körzet első számú vezetője.

putyin vadászat

Kommerszant című napilapnak adott interjúban beszélt Vlagyimir Putyin volt testőre arról, hogy megfutamított egy medvét attól a vidéki háztól, ahol az elnök megszállt. A 43 éves Alekszej Gyumin azt mesélte, hogy az éppen alvó elnök mellett teljesített éjszakai szolgálatot, amikor észrevette, hogy egy medve áll az üvegajtó előtt. A testőr elmondása szerint farkasszemet nézett a vadállattal, majd kinyitotta a bejáratot és pisztolyának egész tárát kilőtte a medve lába elé. Gyumin szerint az állat elvonult, Putyin pedig megdicsérte őt, amiért megkímélte a medve életét.

Az interjúban az egykori testőr arról is mesélt, hogy Putyin nem sokkal azután, hogy egy Znamenszkoje nevű csecsen faluból kiverték a felkelőket, felkereste a helyszínt, és visszatérőben a biztosító és nem a számára fenntartott helikopterbe szállt be. Gyumin figyelmeztette Putyint a tévedésére, de ő nem törődött vele. Az elnök épségben elrepült az általa választott járművön, ám az első számú helikopter, alig hogy kétméternyire elemelkedett a talajtól, hirtelen kigyulladt és visszazuhant.

A volt testőrt egy hete a Moszkvától délre található tulai terület élére nevezték ki kormányzónak. Vlagyimir Putyin 2014-ben adott neki tábornoki rangot, és kinevezte a külföldön kényes akciókat végrehajtó orosz különleges műveleti erők parancsnokává. 2015-ben az orosz szárazföldi parancsnokhelyettese, majd decembertől a védelmi miniszter helyettese lett.