hirdetés

Halálának tizedik évfordulóján, csütörtökön az Aranycsapat legendás kapitányára, Puskás Ferencre emlékeztek a nevét viselő kispesti általános iskolában. Sőt még a Real Madridnál is megemlékeztek a magyar legendáról egy videóval, amely a góljait mutatta be a magyar gólvágónak. Az MLSZ pedig a sok munkája közepette valahogy elfeledkezett a magyar legendáról, hisz arra sem méltatták Puskást, hogy a hivatalos honlapjukra legalább egy fotót kitegyenek róla. Mi legalábbis ennek se hírét, se hamvát nem láttuk. 

puskás ferenc-realA főváros XIX. kerületének honlapján olvasható beszámoló szerint az Országgyűlés alelnöke, Hiller István köszöntőjében legfőképpen a diákokhoz intézte szavait. Arról beszélt, hogy amikor Puskás gyermekként iskolába járt Kispesten, még senki nem gondolt arra, hogy a legismertebb magyar lesz belőle. – Tehetsége, képessége  amely megvan nemzetünkben  emelte őt magasra, példaképpé  mondta.

A városrész országgyűlési képviselőjeként Hiller úgy fogalmazott: tisztelni, ápolni kell emlékét, mert mindig lesznek fiatalok, akiknek el kell mesélni, milyen példák állhatnak előttük, mert példaképek kellenek. – Akkor leszünk a leghűségesebbek Puskás emlékéhez, ha a világhírű sportolót összekötjük a mai fiatalokkal, példaképként  hangsúlyozta.

Az ünnepség végén Hiller István, majd az önkormányzat képviseletében Gajda Péter polgármester és Vinczek György alpolgármester is koszorút helyezett el Puskás szobra előtt. Gács Pál, Szurgent Lajos és Kaszás Kálmán a Budapest Honvéd FC, Fenyvesi Dezső pedig a Puskás Alapítvány nevében hajtott fejet a legendás labdarúgó szobra előtt. Piroska János és Várhelyi István a Honvéd Baráti Kör, Dunai Antal a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében koszorúzott, végül Bihari Péter iskolaigazgató és az intézmény egyik diákja helyezte el az emlékezés virágait a névadó szobránál. Az emlékezés a Szegfű utcai iskolánál zárult, ahol Vinczek György alpolgármester hajtott fejet a két barát, Puskás Ferenc és Bozsik József emléktáblája előtt, amely azért került oda, mert mindketten ebbe az iskolába jártak.

A Real Madrid az Aranycsapat legendás csatárának góljaiból és legnagyobb sikereiből készített egy válogatást, amit aztán a klub Facebook-oldalára is kitett.

Puskás Ferenc 1958 és 1966 között volt a Real Madrid játékosa, 180 meccsen 157 gólt szerzett, nyert hat bajnoki címet és három BEK-trófeát.

Sajnos az MLSZ honlapján feltehetőleg nem volt hely, hogy a magyar legendáról valahogy megemlékezzenek, ami sajnálatos.