hirdetés

8 évre eltiltotta a FIFA etikai bizottsága Platinit és Blattert, némi pénzbüntetést is kaptak, mert semmivel sem tudták hitelt érdemlően megmagyarázni, miért utalt a FIFA 2 millió eurót a franciának. Így biztosan nem lesz a szövetség elnöke a 60 éves exfutballzseni.

 platini-batter

Platini szívesen lett volna Sepp Blatter utódja a FIFA élén, mostanra azonban biztosnak látszik, hogy ez a hajó elúszott: egy kalap alá veszik őket, 8 évre eltiltották a vétkesnek ítélt párost. A gyanú és a pletykák szintjéről egy 2011-es átutalás emelte ki a FIFA legfelső vezetése körüli mocskos ügyeket: Platini 2 millió svájci frankot kapott a FIFA-tól, állítólag tanácsadásért – a gyakorlatban azonban ezt semmilyen szerződés vagy írásos megállapodás nem támasztotta alá. A vádak szerint ez inkább szimpla kenőpénz lehetett, hogy Platini ne induljon Blatter ellen az elnökválasztáson.

Bármi is volt a motiváció, a kifizetés – amelynek hátterében a felek szerint szóbeli megállapodás állt – teljesen szabálytalan volt. A korrupciós vádakkal súlyosan terhelt szervezet, amelynek számos vezetője előzetes letartóztatásban van (a vád szerint pénzmosásban, zsarolásban és csalásban is érintettek a letartóztatottak), most jutott el oda, hogy a felek meghallgatása után döntést hozzon az ügyben.

Végül életre szóló eltiltás nem lett belőle, de 8 évig egyik vezetőt sem engedik a futballszervezet közelébe. Pénzbüntetést is szabtak ki rájuk, de Blatter 50 ezer, Platini 80 ezer frankos (14,5 illetve 23 millió forintos) büntetése elég messze áll azoktól az összegektől, amelyek az elmúlt évtizedekben zsebből zsebbe röpködhettek.