hirdetés

A főváros VIII. kerületének polgármestere kedden közölte, hogy elkapta a koronavírust, és otthon, szerettei gondos ápolása mellett gyógyul. Most kiderült, hogy orvosi segítségre van szüksége.

 

Romlott a koronavírusos polgármester állapota. A rádiósból lett városvezetőt kórházba kellett vinni, bár azt nem közölte Pikó András, hogy miért.

Mint az elöző posztomban írtam, nekem a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott. Az elmúlt napok kimerítettek, pedig otthon, a szeretteim ápoltak, a legnagyobb gondossággal. Ezt most egy időre felváltja a Szt.László Kórház elhivatott orvosainak és szakdolgozóinak az ápolása. Köszönöm nekik amit értünk tesznek.-írta Pikó.

 

A VIII.kerületi polgármester bízzunk benne mielöbb elhagyhatja a kórházat.

 

(ajtai)