hirdetés

A Harry Potter sztárja ugyan nem rendelkezik skót felmenőkkel, de még egy árva garast sem költött a fontmillióiból. Daniel Radcliffe-nek 74 millió font vagyona van. A színész számára anyagi biztonságot jelent a pénz, így esze ágában nincs elverni azt.

daniel-radcliffeDaniel Radcliffe igen fiatalon lett milliomos, köszönhetően a Harry Potter-filmeknek, azonban most kiderült, hogy a közel 74 millió fontos vagyonához eddig tulajdonképpen alig nyúlt hozzá.
Nem igazán csináltam még semmit azzal a pénzzel. Én nagyon hálás vagyok érte, hiszen az, hogy van pénzem, azt jelenti, hogy emiatt már nem kell aggódnom és egyben óriási szabadságot ad, karrierügyileg is – lepett meg mindenkit vallomásával a Belfast Telegraph-nak nyilatkozó Daniel.
Ezt hallva tehát a Warner Borthersnek valami nyomósabb indokot is ki kell majd találnia a pénznél, ha rá akarják beszélni a színészt, hogy vegyen részt jövőbeli tervükben, amely szerint mozivászonra vinnék a nemrégen megjelent Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarab szövegkönyvét.

Daniel elvileg nem kér többet a varázslóvilágból, és láthatóan már a sok nulla sem lehet nála motiváció, így kérdéses, hogy a főszereplő nélkül is nekilát-e a filmstúdió a trilógiának.
Emiatt azonban még nem kell elkezdeni aggódni a rajongóknak, hiszen így is javában dúl a Harry Potter-láz, hiszen a a Legendás állatok és megfigyelésük című produkciót hamarosan műsorra tűzik, amely miatt a teljes Harry Potter-filmsorozatot vetítik október közepén egy hétig az IMAX-hálózat válogatott mozijaiban.
A nyolc Harry Potter-filmet október 13-tól láthatják a nézők válogatott IMAX-mozikban az Egyesült Államokban és Európában is. Az egyhetes vetítéssorozat keretében a Legendás lényekből is láthatnak majd részleteket a nézők, Los Angelesben és Londonban pedig az új produkció szereplői is megjelennek a közönségtalálkozókon.

(Fotó: Daily Mail)