hirdetés

Nagy bajban van Gyárfás
2019-01-11 22:37

Fordulat a Fenyő-gyilkosság ügyében. Az ügy gyanúsítottja Gyárfás Tamás pedig vakarhatja a fejét, mert az ügyvédjét kizárták , azaz új védőt kell találnia a Nap-TV producerének.

 

gyárfás tamásA bíróság kizárta a  Fenyő-ügyből az ismert sztárügyvédet, a Budapesti Ügyvédi Kamra elnökét Bánáti Jánost. Gyárfás Tamás így új ügyvéd után kell, hogy nézzen, ami nem jó ómen a gyanúsított tévés producernek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság  január elején döntött Bánáti János kizárásáról.

Általában akkor zárnak ki egy ügyvédet, ha valaki az ügyben korábban ügyészként, bíróként vagy nyomozóként vett részt, vagy ügyvédként, esetleg valamelyikük hozzátartozója. Vagy, ha az adott eljárásban tanú vagy már maga is gyanúsított, netán az ügyben szakértőként, illetve szaktanácsadóként vett részt.

Gyárfás Tamás ügyvédje egyelőre nem kapott értesítést arról, hogy kizárták volna.

Mint ismeretes Fenyő János 1998. február 11-én 17 óra 48 perckor autójával a Margit utcába ért, ahol meg kellett állnia egy piros lámpánál. 17 óra 50 perckor pedig egy Agram géppisztollyal tinzenkilenc alkalommal lőttek rá, így azonnal meghalt. Az ügyben először Acifi Nijazit gyanúsították meg, aki feladta magát de a DNS minták tisztázták. Aztán épp ezen DNS-ek miatt lett a gyanúsított később  Jozef  Roháč, akit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, viszont Gyárfás Tamást csak évekkel később gyanúsították meg felbujtással. Tény, hogy a rendőrség és az ügyészség korábban Portik Tamást vádolta a bérgyilkosság felbújtójaként, igaz őt a bíróság felmentette.