hirdetés

Új mellett csináltatott magának Cicciolina. Amagyar származású pornósztár, Staller Ilona túl a hatodik X-en túl sem tétlenkedik, hisz táncol, énekel és hatalmas új kebleket csináltatott magának. A mindig vidám Cicciolina remekül érzi magát megújult melleivel.

ciccolina

„Gyönyörűek lettek! Bár korábban is azok voltak. Formásak, szépek, szeretgetem is őket, gyakran simogatom, és ápolom megfelelően. 1992-ben született a fiam, és a szülést, szoptatást követően pezsgőspohár formájúak lettek a kebleim. Kicsit megereszkedtek, lógtak, ezért csináltattam meg annak idején. Azóta jócskán lejárt a szavatosságuk. Kénytelen voltam vállalkozni a műtétre április elején. Úgy gondoltam, ha már ez elkerülhetetlen, akkor nagyobbítsuk meg. Olyan ciciket kértem, amilyen Pamela Andersonnak van. Tizenkétezer euróba került a műtét, vagyis jóval több, mint három és fél millió forintba” – mesélte Cicciolina, aki már szakított is fiatal ügyvéd barátjával.

„Van kapcsolatom jelenleg is, de csak alkalmanként járunk össze. Nem való nekem az együttélés, és úgy érzem, nincs is már rá szükségem. Persze aktív szexuális életet élek, de érzelmek nélkül, csak a testi szükségleteimet elégítem ki” – magyarázza a hatvankét éves egykori szexszimbólum.