hirdetés

Megy az időhúzás a volt focista Katzenbach Imre gyilkossági ügyében. elhalasztották ugyanis a per előkészítő ülését, mert az egyik vádlott ügyvédje szerint a Pécsi Törvényszék az illetékes . Mint ismertes ebben az ügyben vádlott az ismert énekes Curtis testvére is.

 

Pénteken az előkészítő üléssel megkezdődött, illetve elnapolták a volt MTK-s focista Katzenbach Imre gyilkossági ügyét, amely miatt több embert , köztük Curtis testvérét is előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolnak. A terheltek 10 évvel ezelőtt végeztek a focistával, aki gyenge láncszem lett a hírhedt milliárdos adócsalásba keveredett Eclipse cégnél, amely az országban némi politikai hátszéllel egyedül végezte az eredetiségvizsgálatokat. A cég vezetői fürödtek az állami milliárdokban, Lamborghinikkel autóztak és két kézzel szórták a pénzt, persze rengeteg kamu számlával próbálták meg eltüntetni a mesés milliárdokat. Katzenbachnak azonban elege lett az adócsalásból és ki akart szállni, így kivégezték.

Curtis testvérének, Sz. Lajosnak és társainak a meghallgatására végül nem került sor, mert az egyikük védője azzal indított, hogy a Pécsi Törvényszékre helyezzék át az ügyet.

Elnapolták az előkészítő ülést, mert az egyik vádlott ügyvédje azzal az indítvánnyal állt elő, hogy nem a területileg illetékes törvényszék jár el az ügyben, mert Baranyajenőn történt az eset. Ezt az indítványt a Fővárosi Törvényszék elutasította, de ezt megfellebbezték. A fellebbezés ügyében a Fővárosi Ítélőtábla hoz majd döntést .

A megalapozott gyanú lényege szerint az 51 éves H. László 2009 augusztusában megbízta az 50 éves H. Attilát a volt futballista megölésével. Az 50 éves férfi elfogadta a megbízást, majd 2009 szeptemberében a Baranyajenő térségébe vitte az MTK volt labdarúgóját, ahol az elkövetésbe bevont Sz. Lajos és L. István anyagi haszon ígéretéért cserébe kioltotta Katzenbach életét.

A rendelkezésre álló információk alapján a vállalkozás vezetői azért kérték, hogy öljék meg a volt futballistát, mert több mint félmilliárd forinttal tartozott nekik. A megbízók attól is tartottak, hogy a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során Katzenbach terhelő vallomást tehet rájuk vonatkozóan. A Fővárosi Főügyészség életfogytiglant kért a bűncselekmény elkövetését tagadó három férfire.

( Cs.T.)