hirdetés

Lovasi Andris fasza tökös gyerek. A népszerű művész ugyanis ismét elismerte a felelősségét az általa okozott autóbaleset ügyében, amelyben rendőrök sérültek meg. A zenész egy hivatalos Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben azt írja: elfogadta a bíróság által kiszabott 255 ezer forintos pénzbüntetést és azt is, hogy 1 évre eltiltották a vezetéstől. Lovasi pedig ismét elnézést kért a megsérült rendőröktől. A zenész magatartása példa lehetne jó pár politikusnak is.

 

Lovasi 2019. március 27-én áthajtott a piroson a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésénél, és összeütközött egy rendőrautóval, emiatt pedig egy harmadik autó is nekiütközött a rendőrautónak. A rendőrség 2019 májusában megállapította, hogy a Kispál és a Borz együttes egykori énekese okozta a balesetet.

Lovasi és a sértettek is szerették volna, ha nem kell bíróságra menni, hanem közvetítői eljárásban rendezik az ügyet. Az ügyészség azonban ebbe nem ment bele, így a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalás nélkül hozott végzést Lovasi ügyében: amelyben megállapították a bűnösségét közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, és 225.000 forint pénzbüntetést, valamint 1 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabtak ki a zenészre. Mindez igen súlyos ajánlat volt, főleg a luxus Mercis magát maffiavezérnek képzelő M.Ricsike ügyét nézve, amelyben emberek haltak meg.

A zenész ügyvédje ezután tárgyalást indítványozott, mert szerinte 25 évnyi „kifogástalan közlekedési előélet” után a baleset ellenére is aránytalan büntetés egy évre eltiltani Lovasit a vezetéstől.

A balesetben a rendőrautó sofőrjének eltört a kulcscsontja, nála 2020 novemberében az orvosszakértő maradandó fogyatékosságot állapított meg.

Ezután döntött végül úgy Lovasi és az ügyvédje, hogy visszavonják a tárgyalás megtartása iránti indítványt. Ezzel a büntetése is jogerős lett.

Még egyszer bocsánatot kérek a balesetért, az okozott gondokért, bajokért és legfőképp a baleset egészségügyi következményeiért. További jobbulást kívánok a vétlen sofőrnek – írta posztja végén Lovasi, aki azt reméli, hogy ezzel véget ért az eljárás.

Nos Lovasi ismét bizonyította, hogy ő egy tökös, fasza legény és viszi a balhét. A zenész viselkedése bizony példaértékű és jó lenne, ha pár politikus is így viselkedne.

(turi)