hirdetés

Hivatalosan is elkezdődtek a régóta várt Apáca show 3 munkálatai, jelentette be Tyler Perry, a film producere . A legújabb rész a Disney+-on lesz elérhető, ami minden bizonnyal siker lesz ismét.

 

A producer a The Hollywood Reporternek adott interjújában is megerősítette, hogy már nem csupán a forgatókönyvet formázzák teljes gőzzel, de megemlítette, hogy a filmhez egy egészen elképesztően kiváló rendezőt sikerült megnyerniük, aki nem más, mint Tim Federle, a High School Musical-filmsorozat alkotója.

Az eredeti Apáca show-ban Whoopi Goldberg játszotta Deloris Van Cartier bárénekest, akit – mint nővért – apácák közé zárnak, de mindezt csak azért, mert egy gyilkosság szemtanúja volt, és a tárgyalásig így próbálják védeni az életét. Az 1992-es film olyannyira sikeres volt, hogy rá egy évre kijöttek az Apáca show 2-vel, amely a maga korában szintén az egyik legsikeresebb családi vígjáték lett.

Nem kevés év telt el azóta, mígnem a Disney+ tavaly decemberben bejelentette, hogy érkezik a harmadik rész. Tyler Perry azt is elmondta, hogy Whoopi Goldberg már izgatottan várja, hogy újra felöltse az apácaruhát, de a producer szerint amúgy is időszerű elkészíteni egy ilyen mozit, mert most mindenkinek szüksége van egy olyan filmre, amiről úgy jön ki: Úristen, énekelve és boldogan távoztam.

Perry mellett Goldberg is beül a produceri székbe, de természetesen újra láthatjuk Deloris szerepében is. Bár hivatalosan még nem tudni, hogy lesznek-e további visszatérő szereplők, Goldberg a Variety magazinnak mindenestre azt nyilatkozta, hogy lehetséges, hogy feltűnnek majd ismerős arcok.

(csákány)