Kanye West egymillió dollárt koldult a legnagyobb webmoguloktól
2016-02-15 23:11
Kanye West amerikai rapper szombat éjszaka a Twitteren jelentette be, hogy 53 millió dolláros adósságot halmozott fel. Nem sokkal később ugyanitt egymilliárd dollárt kért a Facebook alapító Zuckerbergtől, és a Goggle társalapító Larry Page-től ötletei megvalósításához. Eddig kérésére még érkezett válasz.

Becslések szerint Mark Zuckerbergnek 35,7 milliárd , míg Larry Page-nek 29,2 milliárd dolláros vagyona lehet.
Kanye West üzeneteiben azt írta: szüksége van külső befektetőre ahhoz, hogy folytathassa az eddig végzett munkáját, amellyel szerinte „jobbá teszi a világot”. Mint fogalmazott: „elértem a lehetetlent … visszaszereztem a rap trónját … mindenkit megvertem a divatban”.
Hozzátette azt is, hogy San Franciscó-i ismerősei sosem segítik a „valódi művészeket”. Az egyik legnagyszerűbb dolog, amit valaha is tehetsz, hogy megsegítesz engem a szükségben – fogalmazott a Facebook-alapítónak címzett egyik üzenetében.
Kanye West népszerű ruhamárkája, a Yeezy közismerten drága, egy első kollekciós pólóért 210 (58 ezer forintot), míg egy pulóverért 1360 dollárt (376 ezer forintot) kérnek. A rappernek szintén részesedése van a Jay-Z, Rihanna és Beyoncé által alapított Tidal zenei megosztó szolgáltatásban, amelyen keresztül legújabb lemeze, a The Life of Pablo is megjelent.
Vasárnap éjszaka a zenész arra kérte mintegy 19 millió követőjét a Twitteren, hogy fizessenek elő a Tidalra, a feliratkozás ára havonta 9,99 (270 forint) és 19,99 dollár (5500 forint) között van. Azt ígérte: az így szerzett bevételt „leírt” ötleteire fordítja, amely jelentheti azt is, hogy a Netflixhez és az Amazonhoz hasonlóan saját televíziós produkció készítésén gondolkodik.