Kállay – Saunders nagy dobásra készül
2014-05-06 11:00
Hangol, énekel, gitározik, fut, pihen és koncentrál. Ezzel tölti a mindennapjait Kállay-Saunders András Koppenhágában. Itthon mindenki titkon izgul és szorít a magyar fiúnak, hisz este lesz az első elődöntő az Eurovíziós Dalfesztiválon. Nos a tét nagy és a felhajtás is, mert Kállay Saunderst a nemzetközi sajtó egyenesen szétszedi, s szinte minden pillanatban interjút kell adni.
Kállay Saunders egy valamit vár el magától ezen a megmérettetésen, hogy oda tegye magát a szinpadon a legjavából. A magyat énekes egyébként az is elárulta, hogy rendszeresen úgy edz, hogy egy rövid sprint után belekezd a Running című dalának nehezebb részeibe a konditeremben, hogy arra is felkészüljön, milyen ebben a helyzetben énekelni. Ennek ellenére a fiatalember nagyon élvezi az egész kint tartózkodást, saját bevallása szerint azért, mert soha nem volt még lehetősége ilyen profi technikával, ekkora színpadon énekelni. Nem is beszélve a több ezer emberről, akik tapsolnak majd neki a versenyen.
Hétfő délután, a próbán kaptunk először nagyobb közönséget, eddig ugyanis csak a stáb és az újságírók voltak bent az arénában. Az esti, amelyet egyébként felvesznek, már teljes, közel húszezres közönség előtt zajlik. Azt nagyon várom már, ennyi ember előtt ugyanis csak álmomban léptem fel eddig.
Kállay-Saunders András, aki szerint a lehető legjobb dolga van, hogy az elődöntőben utolsóként lép színpadra.