hirdetés

Két hétig feküdt kórházban közkedvelt színészünk Trokán Péter. Ő is a koronavírussal küzdött.

Korábban a gyorsteszt kétszer is negatív volt, ám végül a Szent László Kórház fertőzőosztályán kimutatták a vírust, majd meggyógyították a 74 éves színművészt.

Trokán egy főpróbán kaphatta el a vírust. A két negatív teszt ellenére is egyre rosszabbul érezte magát, ezért a háziorvosa beutalta a László kórház fertőzőosztályára. Itt derült ki, hogy a tüdejét támadta meg a vírus.
Intenzív osztályra nem volt szükség, csak oxigénterápiát kapott szerencsére.

Nagyon magas szintű orvosi munka folyik a Szent László Kórházban, emberfeletti teljesítményt nyújtanak az orvosok és az ápoló személyzet. Szinte megállás nélkül dolgoznak, mégis empatikusak, nyugodtak, kedvesek a betegekkel – mondta a már gyógyult színész.

(ajtai)