hirdetés

Havas Henrik többmillió forintos személyiségi jogi pert indított egykori asszisztense, Baukó Éva ellen. Nagy kérdés mi lesz ebből a bolhacirkuszból, hisz Havas még volt munkáltatójával a HIT gyülekezetés ATV-vel is perben áll. Mint ismeretes Havas azután tűnt el az ATV-ből, hogy Baukó azt állította Havas megzsarolta, megfenyegette, ha nem lesz a szeretője.

 

A Havas-Baukó egyperces attakjának a hátterében egy állítólagos zaklatási ügy van, amely szerint a műsorvezető hölgy azt mondta, hogy Havas megzsarolta és megfenyegette őt, ha nem lesz a szeretője, tönkreteszi. Havas ellen akkori munkahelyén, az ATV-ben belső vizsgálatot indítottak, aminek az eredményét nem hozták nyilvánosságra, de a műsorvezető szerződését nem hosszabbították meg. Havas szerint ezzel azt a látszatot keltették, hogy az eredmény elmarasztaló volt. Akkor húszmilliós polgári pert indított a csatorna ellen.

Az ügy tárgyalásain Baukó Éva sosem jelent meg tanúként. Állítása szerint azért, mert címváltozás miatt nem kapta meg az idézést.

Havas csak annyit mondott, hogy „három éve tart ez a cirkusz, senki sem jelenik meg a tárgyalásokon, Baukó sem, immár két alkalommal. Az ügyvédem türelmetlen lett, és beperelte, erről van szó. -mondta a tévés legenda.

 

(ajtai)