Hallgatott a Viszkis a rendőrségen
2018-07-16 19:47
Nem tett vallomást a Viszkis. Pedig nagy a tét, a jogsija. Bár Ambrus a helyszínen beismerte tettét, hogy ivott és úgy ült a volán mögé.
Ambrus Attilát egy hónapja egy közúti ellenőrzés során kapcsolták le ittas vezetésért Szegeden. A viszkis rablóként elhíresült Ambrus saját bevallása szerint két feles pálinka után ült a volán mögé és egy pillanatig sem tagadta tettét. Most megjelent a kapitányságon, ahol a gyanúsítás ismertetését követően lehetőséget kapott a vallomástételre. Ezt azonban megtagadta Ambrus.
Attila bement a kapitányságra és meghallgatta, mivel gyanúsítják pontosan. Ezután nem tett vallomást, mert azt egy későbbi időpontban kívánja megtenni. Először velem konzultál majd. Most az az elsődleges célunk, hogy elérjük, a lehető legkorábban kapja vissza a vezetői engedélyét, hiszen a családi és munkakörülményei ezt indokolják – utalt ügyfele várandós feleségére dr. Szilágyi Roland, Ambrus ügyvédje.