hirdetés

Komoly gondot okozott a sztárszínész a színházának. Hosszú hetekig próbálták a Karinthy Színházban ősz elején a Csalogány család című komédiát, a főszerepben Gesztesi Károllyal, a többi szerepben pedig Voith Ágival, Székhelyi Józseffel, Bacsa Ildikóval és Széles Tamással. A több mint húszfős stáb becsülettel készült a zenés komédia szeptember 28-i bemutatójára, amely annak ellenére is sikeres lett, hogy a premieren Gesztesi Károly láthatóan nem volt a helyzet magaslatán.

gesztesi-színdarab

A színész a következő előadást betegségre hivatkozva nem is vállalta, helyette a fia, Máté ugrott be, aki az előadás zenei vezetője volt. Ám hiába tette bele Gesztesi Máté minden tudását, a darabot mégis le kellett venni a műsorról, Károly nélkül ugyanis egyszerűen nem működött. A szerepet szinte rászabták, más nem tudott hitelesen teljesíteni benne. A Karinthytól hivatalos információt egyelőre senki sem kapott, de állítólag Gesztesi önmaga alulmúlása és betegsége, meg minden együtt nagyjából négymillió forintos veszteséget jelentett a teátrumnak, ami egy ilyen kisebb társulatnál komoly összeg.

Lejátszottuk a bérletes előadásokat, ezeket Máté tisztességesen meg is csinálta, de sajnos ez a darab Gesztesi Károlyra volt kitalálva, így egyszerűen nem működött nélküle. Bármennyire is tehetséges Máté, a harminc év korkülönbség az egész darabot befolyásolta. Nem öröm ez számunkra, hiszen egy magánszínház életében ez valóban érvágás, de el kell fogadnunk, hogy a Csalogány család egy ilyen csillagzat alatt született. A többiekkel sem tehettem meg, hogy továbbvisszük így, hiszen nagyon sok munkát öltek bele, és azt érdemelnék, hogy úgy menjen, ahogy terveztük – árulta el Karinthy Márton, a színház igazgatója, aki most gőzerővel készül az új bemutatóra, a Második nekifutásra.

(Fotó: Karinthy Színház)