Gálvölgyi köszöni mindenkinek a sok sok imát és aggódást
2023-05-24 00:49
Az ország nevettetője és elismert színésze Gálvölgyi János szerencsére jól van. Sőt jól is néz ki. A nagy nevettető lánya segítségével üzent is azoknak, akik szorítottak érte vagy épp aggódotak, hogy köszöni szépen és, hogy hittek a gyógyulásában.
Gálvölgyi János szerencsére már jól van és ehhez fotót is közölt a lánya a közösségi oldalon. Ezen jól látszik, hogy szeretett feleségével közösen mosolyog a kritikus napokat túlélő színművész, és, hogy szépen napról napra gyógyul.
„Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk!” – tolmácsolta édesapja szavait Gálvölgyi Dorka kedd este a Facebook-oldalán.
A színművész lánya hozzátette: ezeket a sorokat nem ő írta le, hanem édesapja.