hirdetés

82 éves korában meghalt Sas József színész-humorista. A hírt a nagy nevettető családja is megerősítette. A népszerű művész koronavírusos lett és került kórházba január elején.

Sas József 1939-ben Polacsek József néven született Békéscsabán. Életrajza szerint apja a holokauszt áldozata lett. 1957-ben végezte el a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolát, ahol például Hofi Géza is tanult. Ezután a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Itt változtatta meg a vezetéknevét Sasra.

Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak.

1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze volt, aminek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, több nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő, írja a Wikipédia.

A kétezres években adócsalásba keveredett, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra is ítélték.
2018-ban bejelentette, hogy egészségi állapota miatt lemondja a további szerepléseit. 2019 elején feleségével Thaiföldön nyaralt, ahol kétoldali agyvérzést kapott, egy phuketi kórházban stabilizálták az állapotát, majd onnan egy betegszállító repülővel szállították Magyarországra. A kórházból 2019 nyarán ment haza az otthonába.

Feleségével, Komjáti Zsuzsával 1977-től voltak házasok, két gyerekük született.

Munkásságát több díjjal is jutalmazták: 1981-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben Érdemes művész elismerést, 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2003-ban pedig a Kiváló művész-díjat.

(ajtai)