hirdetés

Nem lépett fel agresszíven a rendőrökkel szemben, és nem is bántalmazták a kommandósok azt az 55 éves férfit, aki szerdán elvesztette az eszméletét, majd meghalt egy salgótarjáni TEK-es akció közben.

 

A TEK közleményben tudatta, hogy a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya kérte a
segítségüket egy gyanúsított elfogásához, mert okkal volt feltételezhető, hogy lőfegyvere van. Az intézkedés közben azonban a férfi hirtelen elvesztette az eszméletét.

A TEK műveleti egységének mentőtisztje azonnal megkezdte a férfi ellátását, majd újraélesztését, a szakma szabályai szerint defibrillátorral is. A mentőtiszt segítségére voltak a műveleti egység sürgősségi egészségügyi ellátásra kiképzett tagjai, illetve néhány percen belül a helyszínre érkezett az Országos Mentőszolgálat egyik mentőegysége. A gyors és szakszerű beavatkozás ellenére azonban a férfi meghalt.

A TEK újabb részleteket is közölt a megkeresésünkre. Azt írták, hogy 6 óra 47 perckor állt be a férfinél a halál, aki nem állt ellen, és nem is lépett fel támadólag a rendőrökkel szemben az intézkedés során.

Kiemelték, hogy a gyanúsítottnál nem volt lőfegyver és nem is lőttek rá az intézkedés során. A halálának okát pedig az igazságügyi szakértők fogják majd megállapítani. Hozzátették, a Központi Nyomozó Főügyészség készenlétis ügyésze a helyszínen tájékozódott az ügyben:

A nyomozó főügyészég ügyésze a rendőrség értesítése alapján június 17-én kora reggel megjelent a rendkívüli haláleset kivizsgálása miatt folytatott közigazgatási eljárás keretében megtartott szemlén és személyesen vizsgálódott az ügyben. Az eljárás eddigi adatai alapján az ügyészség azt állapította meg, hogy a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt. A rendelkezésre álló információk szerint nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely az ügyészségi eljárás megindítását indokolná. – közölték.

Úgy tudjuk, hogy az 55 éves korában elhunyt férfi cukros volt, és szívproblémákkal is kezelték a halála előtt.