hirdetés

Dopemant a B…meg című dala miatt újra gyanúsítják, nemcsak az Orbán Viktoros hungarocell szobor fejének a rugdosásával, ami a nyomozók szerint igensúlyos bűntény, garázdaság. Nos a zenész dala miatt már vizsgálódtak de azt megszüntették anno, de úgy gondolták itt az alkalom adni némi sokkot, és sok sok bűnügyet Dopemannek.

dopeman_photo

A rapper garázdasági ügye tovább gyűrűzik. A garázdaság miatt adható 3év mellé kaphat még egy bónusz évet a zenész

A folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásom után – ahol megint meggyanúsítottak, és előszedték a B…meg című dalomat is, amely miatt korábban indult eljárás, de bűncselekmény hiányában ejtették a vádakat – újabb fordulatot vett a történet. Nem értem, miért hozták elő ismét ezt a lezárt eljárást. Mindezek után kaptam a napokban egy levelet, miszerint a kivizsgálás után megállapították, hogy a dalom, amelyben a Himnusz a refrén, mégsem gyalázkodás, ennek ellenére fennáll a bűncselekmény gyanúja – háborgott Dopeman, aki határozottan állítja, nem követett el kihágást.

Mint ismert, a Szolidaritás tüntetésén ledöntötték Orbán Viktor hungarocellből faragott szobrát, amelynek letörött fejét a rapper odébb rúgta. Dopemant nemrégiben hallgatták ki az ügyben, ám akkor még úgy volt, három év letöltendő börtönbüntetéssel is számolhat, ha vétkesnek találják garázdaság miatt. Ehhez időközben újra hozzácsapták a nemzeti jelképet sértő dalt, hiába szüntették meg az eljárást több mint két évvel ezelőtt. Így a három évből négy lett.