Cosbyt bilincsben vitték a dutyiba
2018-09-25 22:44
Elítélték az ismert komédiást Bill Cosbyt. A vád szerint elkábította áldozatit majd megerőszakolta őket a legenda és ezért a bíró 3-10 év börtönben letöltendő szabadságvesztést szabott ki.
Ez súlyos bűn – mondta a bíró Cosbynak.
Mr. Cosby, eljött az idő, eljött a nap, amikor ez az egész visszaüt önre. Ezért Önt erőszakos szexuális ragadozónak minősítem –folytatta a bíró.
Mindez azzal jár, hogy bárhova költözik, értesítik a környéken élőket, hogy szexuális erőszaktevő lakik a közelükben, és bekerül az ilyen személyek nyilvántartásába is. Cosbynak ezen felül regisztrált szexuális bűnözőként élete végéig terápiára kell járnia.
Cosby nem kívánt felszólalni a bíróság előtt.
Cosbyt az ítélethirdetés után azonnal börtönbe is vittek. A bíróóság az óvadékot is elutasította.
A szakértőként felkért Kristen Dudley pszichológus szerint Cosby kontrollálhatatlan vágyat érez, hogy fiatal nőket zaklasson, és szabadlábon maradása esetén fennáll a bűnismétlés lehetősége. A pszichológus hangsúlyozta azt is, hogy minden esetben megegyeznek a módszerek, ami szerint először összebarátkozott az áldozataival, majd a bizalmukat kihasználva leitatta vagy elkábította őket, hogy utána kizárólag a saját vágyaival törődve erőszakoskodjon a magatehetetlen áldozatokkal.
A bíróság már áprilisban bűnösnek találta mindhárom vádpontban Bill Cosbyt, Amerika egyik legnépszerűbb komikusát, aki a vád szerint 2004-ben előbb elkábított, majd megerőszakolt egy nőt. Akkor azt írtuk: a 81 éves, teljesen vak Cosbyt minden egyes vádpontban akár tízéves büntetésre is ítélhetik, így összesen 15- 30 év szabadságvesztésre számíthat, amit egyidejűleg ülhet le, de csak azután kell börtönbe vonulnia, hogy elítélték.