hirdetés

Feldarabolhatta és savban oldhatta fel gyilkosa az eltűnt balerinát Oroszországban. A gyilkos vesztét a dutyiban való pletykálkodás okozta. A Bolsoj balett hat éve eltűntnek hitt táncosa sajnos úgy tűnik halott.

Egy új nyom szerint feldarabolhatta, savban oldhatta fel és egy kútban rejthette el gyilkosa annak az orosz balett-táncosnak a testét, aki hat évvel ezelőtt nyom nélkül tűnt el – írja a The Sun.

A 25 éves Olga Demina a moszkvai Bolsoj balerinája volt, ám 2014 óta nincs nyoma. Most úgy tűnik, hogy előrelépés történt az ügyében, mégpedig azért, mert az állítólagos elkövető kikotyoghatta titkát a börtönben.

Az ügy gyanúsítottja a 40 éves Malkhaz Dzhavoev, aki a táncosnő menedzsere és szeretője is volt egyben. A férfit 2017-ben adta ki Németország Oroszországnak, ahol azért körözték, mivel az országból elszökve kurd menekültként pózolt. Nemrég engedték ki a börtönből, ahol többek közt azért is ült, mivel csalással vádolták – a balett-táncos barátjának lakása is érintett volt az ügyben.

Az új nyom szerint a férfi a börtönben mesélte el valamelyik rabtársának, hogy a nő holttestét megcsonkította, a testrészeit savban oldotta fel, a maradványokat pedig egy kútba öntötte.

A nyomozók most azt próbálják megtalálni, hol önthette ki a maradványokat a férfi, bár a lap forrása szerint mindezt nehezíti, hogy a sav száz százalékit el tudja tüntetni a maradványokat. Azt is tudni vélik, hogy a gyanúsított valóban vásárolt apjával nagyobb mennyiségű savat. Ellene szól az is, hogy a lány eltűnése előtt vele látták utoljára, amikor szórakozni indultak több üzletemberrel együtt egy szórakozóhelyre.
A lány édesanyja szerint Olga maximálisan a férfi befolyása alatt állt. Még saját autóját is eladta, hogy pénzt adhasson a férfinak, ugyanebből a célből kölcsönt is felvett.

A nyomozók úgy vélik, hogy a férfinak olyan kompromitáló képek lehettek a birtokába a lányról, amelyekkel zsarolta őt. Annak ellenére, hogy fizetett, a képek mégis kikerültek az internetre.

Dzhavoev ügyvédje szerint védencének nincs köze az eltűnéshez, a nő nagy valószínűséggel elhagyta az országot, korábban ugyanis a balerina arról beszélt, hogy legszívesebben a háta mögött hagyná Oroszországot.

(cs )