hirdetés

Almási Éva Jászai Mari-díjas és Kossuth-díjas művész rettentően boldog, és egyben ambivalens érzései vannak azért, mert egyik elhunyt barátnője helyére választották a Nemzet Színészei. A színművésznek mindez komoly kitüntetés a szakma krémjétől, és megtiszteltetés. A sors érdekes húzása, hogy az új Nemzet Színésze nem is akart színész lenni.

almasi_eva_UJSZO

Az ember ilyenkor először nem nagyon jut szóhoz, aztán kapkodja egy kicsit a levegőt, majd ráeszmél, hogy milyen fantasztikus, hogy a nagyszerű kollégák erre a címre érdemesnek találták – mondta Almási Éva, aki szerint ez azért is nagy elismerés, mert azt mutatja, hogy valamit tett és elért ebben a szakmában.

A színésznő nem titkolta, hogy „véletlenül” lett színész, amibe később beleszeretett ugyan, de gyerekkorában még hegedűművésznek készült. Kilenc évet járt konzervatóriumba, de úgy érezte, hogy a Zeneakadémiára nem fog bekerülni, ezért körbenézett, milyen akadémia van még.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályába járt, majd a diploma megszerzése után a József Attila Színház, a Madách Színház, majd a Vígszínház tagja volt. Szabadúszó évei után egy évadot a szolnoki Szigligeti Színháznál is töltött, majd 1996-tól újra szabadúszóként lépett fel több színházban is. Almási Évát korábbi zenei tanulmányai nagyban segítették színészi pályáján, mert kitartást, fegyelmet és komoly állóképességet tanult.

Aki zenél, pontosan tudja, hogy mennyi gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy például Beethoven F-dúr szonátáját el tudja játszani. Megtanultam: ahhoz, hogy elérjek valamit, abba munkát kell fektetni –mondta a színésznő.

Pályája legkedvesebb emlékeinek azokat a pillanatokat nevezte, amikor többek között Psota Irénnel, Sulyok Máriával, Márkus Lászlóval, Gábor Miklóssal, Kis Manyival állhatott egy színpadon.

Almási Évát a február 25-én elhunyt Psota Irén helyére választották a Nemzet Színészei. A művész azt mondta, hogy Psota Irénnel nagyon szerették egymást, barátnők voltak, ezért ambivalens érzés épp az ő helyére kerülni.

Ezt nehéz feldolgozni, mégis azt érzem, hogy ennek a fantasztikus, csodálatos művésznek a helyére lépni hatalmas felelősség, annak ellenére, hogy úgy gondolom, Psota Irént nem lehet pótolni – mondta a színésznő, akit Valló Péter rendezésében a Farkasok és bárányok című darabban, Meropa Davidovna Murzaveckaja szerepében Győrben, valamint a Karinthy Színházban, a Nercbanda című musicalben láthatja a közönség.

(Fotó: Újszó)