hirdetés

Donald Trump távozott Washingtonból, és a hagyományokkal ellentétben nem nézte végig, ahogy az új elnök Joe Biden letette az elnöki esküt. Biden beiktatásán Bill Clinton ex-elnök elsírta magát, Barack Obama pedig örömét ölelésben mutatta meg a világnak. Bident szigorú biztonsági intézkedések mellett tette le elnöki esküjét és Amerika ismét a demokrácia útjára lépett végre.

 

Hivatalosan is beiktatták hivatalába Joe Biden amerikai elnököt, aki szerdán, helyi idő szerint déli 12 óra előtt pár perccel letette az elnöki esküt az amerikai kongresszus épületénél. Bident John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke iktatta be hivatalába, és felesége, Dr Jill Biden tartotta a bibliát, amire letette esküjét.

Biden egyébként ugyanazt a bibliát használta, amit alelnöki esküje alatt, és ami már 1893 óta van családja tulajdonában.

Beiktatási beszédében Biden a demokrácia győzelmeként jellemezte, hogy két héttel azután, hogy „erőszak rázta meg a capitolium alapjait”, most ugyanott állhatnak, és véghezvihetik a békés hatalomátadást, ahogy azt már több mint két évszázada teszik.

Biden az ország egységére helyezte a hangsúlyt, elismerve, hogy sok kérdés megosztott az amerikai nemzet, de csak együtt tudnak megbirkózni az előttük álló kihívásokkal, és azt ígérte, hogy mindenki amerikai elnöke lesz, és azokat is képviselni fogja, akik nem rá szavaztak. Majd néma csenddel, és rövid imával emlékezett meg a koronavírus-járványban meghalt négyszázezer amerikairól.

A Guardian beszámolója szerint feltehetően most először fordult elő az amerikai történelemben, hogy egy amerikai elnök beiktatási beszédében szerepelt a „fehér felsőbbrendűség” kifejezés, amikor Biden közölte, hogy kormányzata szembe fog szállni azzal, és le fogja azt győzni. Emellett kiemelte, hogy az elmúlt időszak bebizonyította, hogy milyen fontos az igazság védelme és a hazugságok elleni harc.

A világhoz szólva Biden jelezte, hogy a Trump-kormányzat politikáján változtatva meg fogják erősíteni

szövetségeiket, és pozitív példával fognak utat mutat a világnak, és nem erőből irányítanak majd.
Az ünnepség Amy Klobuchar demokrata szenátor beszédével indult, aki a kongresszus épületének két héttel ezelőtt ostromára utalva kijelentette: Ez az a nap, amikor a demokráciánk feláll a padlóról, leporolja magát, és azt teszi, amit Amerika mindig is szokott – haladni kezd előre.

Az amerikai himnuszt Lady Gaga popdíva adta elő.

Kamal Harrist a Capitolium ostromának hőseként tisztelt rendőr, Eugene Goodman kísérte a beiktatásra, aki azzal vált híressé, hogy egyedül szállt szembe a kongresszus épületét megtámadó tömeggel, elcsalva őket a szenátusi teremtől.

Majd az alelnök is letette a hivatali esküjét. Kamala Harris az első női, és az első afroamerikai és dél-ázsiai származású alelnöke az Egyesült Államoknak.

A beiktatási ünnepségen részt vett Barack Obama és felesége, Michelle Obama is. Valamint a volt amerikai elnökök közül Bill Clinton és George W. Bush is.

Donald Trump helyett alelnöke, Mike Pence képviselte a távozó kormányzatot a beiktatáson.

Az elnöki hagyományokat rendre felrúgó Trump órákkal Biden beiktatása előtt elhagyta Washingtont, és floridai golfklubjába utazott. Trump helikopterrel hagyta el a Fehér Házat, ami után a PBS amerikai köztelevízió fehér házi tudósítójának közlése szerint a szokásosnál is alaposabb takarításon esett át az épület. el lehet képzelni, hogy a bukott Trump mit művelhetett ott.

A távozó amerikai elnök az Andrews légitámaszponton mondta el utolsó beszédét elnökként, amiben sok sikert kívánt a következő kormányzatnak, de Joe Biden nevét nem mondta ki. Majd a Village People YMCA című számára szállt fel az elnöki különgépre, amivel Floridába utazott.

( csákány-ajtai)