hirdetés

Élete egyik legnagyobb öröme teljesült az olimpikon úszónknak. Cseh László ugyanis megházasodott és már a boldogságban is úszik.

Cseh LAci-Lékó Tamás fotó

A Kazanyi érmeket besöprő Cseh Laci a hét végén feleségül vette menyasszonyát, Diát, akivel már nyolc szép esztendeje vannak együtt. A szerelem is az uszodában köttetett, hisz ott ismerték meg egymást. Az ifjú pár úgy érezte, mostanra érett meg a kapcsolatuk ahhoz, hogy összekössék az életüket. Nem túlzás azt állítani, hogy az úszó számára ez a legszebb nyár, hiszen néhány hete a kazanyi vébén tíz esztendő után újra feljutott a csúcsra, s aranyérmet szerzett. A hét végén pedig a magánéletében is fontos pillanathoz érkezett.

Az esküvő Nógrádban volt. A menyasszony pedig egy  Makány Márta által tervezett ruhában vonult az oltár elé.

(Fotó: Lékó Tamás )