hirdetés

Halálos tragédia Baldwin filmjének forgatásán. Egy nő meghalt, egy férfi életveszélyesen pedig megsérült, miután Alec Baldwin színész kezében elsült egy kellékként használt fegyver egy új-mexikói forgatáson – írja a BBC. A tragikus baleset a Rust című film forgatása közben történt helyi idő szerint csütörtökön 13 óra 50 perckor a Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, melynek egyben producere is.

 

A hollywoodi sztárt megviselték az események. Baldwin összetört és kérdéses tudják-e folytatni a forgatást.

A rendőrség az ügyben nyomoz de egyelőre senkit sem gyanúsítottak meg. Feltehetőleg a hollywoodi sztárt is meghallgatják de csak tanúként, hisz a filmben használt fegyverekért nem ő felel. Természetesen ettől még gyanúsított lehet, hisz meg kellett volna győződnie arról, hogy a pisztoly üres vagy épp vaktöltény van benne.

Az AFP hírügynökségnek megküldött közleményében a Santa Fe-i seriff szóvivője azt írta, Baldwin beszélt a nyomozókkal. Önként tett vallomást és elhagyta az épületet, miután kihallgatták.

A 42 éves Halyna Hutchins operatőrként dolgozott a forgatáson, a lövés után helikopterrel kórházba szállították, de belehalt sérülésébe. A nő feltörekvő tehetségként tartották a szakmában. Instagram-oldalán fáradhatatlan álmodozóként és adrenalinfüggőkén jellemezte magát. Ukrajnában született, a sarkkörön nevelkedett a szovjet hadsereg egyik bázisán.

Később Kijevben újságírónak tanult, majd Los Angelesben kezdett filmezéssel foglalkozni.

A 48 éves Joel Souzát is meglőtte Baldwin, a film rendezőjét kórházba szállították, de állapotáról részleteket nem közöltek.

A New Mexican című helyi lap tudósítása szerint a Baldwin helyi idő szerint csütörtökön este könnyeivel küszködött a seriffiroda előtt, láthatóan megtört, de senkinek nem nyilatkozott.

A Rust egy westernfilm, ami az 1880-as években játszódik, Baldwin, Travis Fimmel és Jensen Ackles főszereplésével. A film egy 13 éves fiúról és öccséről szól, akik magukra maradtak szüleik halálát követően Kansasban. Végül nagyapjukkal kell elmenekülniük a környékéről, mert a gyereket egy helyi farmer véletlen meggyilkolásáért halálra ítéltek.

A forgatást felfüggesztették.

Kellékként használt fegyverekkel korábban is történtek már tragédiák forgatásokon. 1984. október 18-án Jon-Erik Hexum a Cover Up tévésorozat felvételén lőtte véletlenül fejbe magát. 1993-ban pedig Brandon Lee, a legendás Bruce Lee fia kapott egy végzetesnek bizonyuló hasi lövést. Mindkét esetet balesetnek minősítették.

( Predrag M.)