Azt állítja a pénteki ámokfutó 16 éves fiatal, hogy ólomkesztyűvel ütlegelték a rendőrök, miután elfogták. A fiú nemcsak 200km/h órás sebességgel száguldozott, de pár rendőrautót is összetört, s jogsija sem volt. A rendőrség a gyanúsított állítását kikéri magának. Az azért picit fura, hogy egy ekkora káosz után az ámokfutó nem került se őrizetbe, se előzetesbe.
Mint ismert, a kamasz ámokfutó üldözése közben a rendőrök véletlenül elgázoltak egy 60 éves nőt is, aki az üldözés közben az egyik szirénázó autó elé lépett, és súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A száguldozó az egyik kereskedelmi tévének panaszkodott. Állítása szerint azért taposott ennyire a gázba, mert édesanyja felhívta őt, hogy rosszul van.
Ki akartak szállni leigazolni, én megijedtem, elmentem. Kikerültem őket. Ők kinyitották az ajtót, végig karcolódott a kocsinak az oldala – mesélte a jogsi nélküli fittipaldi .
Ezt követően megállt egy kisboltnál, ami fura, hisz korábban még az anyukájához sietett, aki rosszul volt. De lehet már annyira nem volt baj a mamával.
Itt állítólag egy civil ruhás rendőr elővette a fegyverét, amitől a tinédzser állítása szerint megijedt, ezért rükvercbe tette az autót és menekülőre fogta. Ekkor kezdődött az autósüldözés, amelynek azonban a vége elég csúnya lett.
Úgy megvertek, ólomkesztyűvel ütötték a bordámat, hasamat, a fejemet is, monokli is itt van rajtam. Utána beszállítottak minket, de engem ütöttek egy félórán-órán keresztül – mondta a kamasz ámokfutó.
Azt is elmondta, hogy ezt követően aláírattak vele egy papírt, miszerint nem bántották. Nos ilyen papírt sok mindenkivel aláíratnak. Az azonban érdekes, hogy egy rendőr megsérült azaz a hivatalos személy elleni erőszak gyanúja adott, összetört pár rendőrautót is a kamasz és vígan dalolva szabadlábon védekezhet. De még csak egy nyomkövetőt sem kapott. Ezt hogy ?
Persze értjük mi, hogy a rendőrök ütötték-verték állítólag. Ami vagy igaz vagy nem. Ez majd kiderül. De könyörgöm semi bocsánatkérés ? Semmi felelőssége nincs ebben a gyerekben ?
A rendőrség a kamaszt és két társát előállította, de elfogásának körülményeit nem részletezte.
Mint ismert tucatnyi rendőrautó üldözött péntek hajnalban egy ámokfutót Budapesten, a XVII. kerületben. Egy rákosvidéki Facebook csoportban több videó is látható a nem mindennapi Pesti úti autósüldözésről. A rendőrök azért akarták megállítani a 16 éves sofőrt, mert forgalommal szemben közlekedett XV. kerületi Páskom parknál lévő egyirányú úton.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a sofőr a megállítási kísérlet ellenére továbbhajtott, majd nekiment egy rendőrautónak, és elsodorta a mellette álló rendőrt, aki könnyű sérüléseket szenvedett. Ezután több rendőri egység is követni kezdte a száguldozó sofőrt, aki a jelzéseket is figyelmen kívül hagyta. A fiatal ezután még egy rendőrautónak nekiütközött, majd innen is továbbhajtott, végül hajnali három körül a XVII. kerületi Békás-szorosnál sikerült megállítaniuk. Ekkor derült ki, hogy az autóban hárman utaztak, a sofőr egy 16 éves fiú volt, akinek nincs jogosítványa.
(cst)