hirdetés

A Forbes magazin közzétette a világ legbefolyásosabb embereinek listáját, amit már három éve töretlenül Putyin vezet, ugyanis a lap szerint azt csinál, amit akar: bármit tesz, országában népszerűsége nem csökken. Merkelnek nagyobb hatalma van idén, mint Obamának, a német kancellár a befolyásossági listán a 2., az amerikai elnök 2015-ben pedig csak bronzérmes a világhatalmi versenyben.

Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök egymás után harmadszor is a világ legnagyobb hatalmú embere lett az idén az amerikai Forbes üzleti magazin elemzése szerint. A második helyre Angela Merkel német kancellár került, aki három fokozatot lépett előre. Őt követi Barack Obama amerikai elnök, aki viszont eggyel hátrább csúszott.

A magazin indoklása szerint Putyin „bebizonyította, hogy azon ritka emberek közé tartozik a világon, aki megengedheti magának, hogy azt csináljon, amit akar”. Az országa ellen hozott nemzetközi szankciók „meggyengítették a rubelt, és egyre markánsabb recesszióba taszították Oroszországot anélkül, hogy (Moszkva) egy kicsit is vesztett volna az erejéből” – írta a lap, és emlékeztet rá, hogy az elnök népszerűsége igen magas maradt. Nemzetközi befolyását növelte az a döntése is, hogy légi hadjárattal segíti meg szíriai szövetségesét, Bassár el-Aszad elnököt.

A befolyásossági listán Ferenc pápa foglalja el a negyedik helyet, akárcsak tavaly. Az ötödik Hszi Csin-ping kínai elnök, aki két fokkal lejjebb került. A 6. Bill Gates amerikai milliárdos. Az európai politikusok közül David Cameron brit kormányfő került be az első tíz közé. A 73 kiértékelt személyt közt van az idén is Abu Bakr al-Bagdádi, az Iszlám Állam dzsihádista szervezet vezetője (57.). Az utolsó előtti helyre újoncként felkerült Donald Trump, az elnökjelöltségre pályázó amerikai milliárdos (72.). Francois Hollande francia elnök a 16. helyen áll az idén, azaz eggyel előbbre jutott.