hirdetés

Javul és szépen gyógyul a Piramis legendája. Révész Sándor az utóbbi időben egészségi problémák miatt többször is komoly kórházi kezelésre szorult. Most egy jó hírt oszthatott meg tisztelői népes táborával.

 

A múlt hónapban írtunk róla, hogy sajnos újra kórházban küzd a felépüléséért Révész Sándor. Azóta is sokan aggódnak a Piramis legendás énekeséért, aki még március közepén egy hévízi szállodában kapott sztrókot. Szerencsére időben kórházba került és ha lassan de biztosan gyógyul a népszerű énekes.

Révész érthető módon nem nagyon adott hírt állapotáról de most jóhirekey közölt.

„Kedves Oldallátogató Zenebarátok, köszönöm hogylétem felől érdeklődő, aggodalommal teli üzeneteiteket. Szeretnélek megnyugtatni Benneteket: a csend a „hírvonalamon” nem jelent mást, mint hogy az eddig elmondottakhoz éppen nincs mit hozzátennem. Jelen pillanatban arról számolhatok be, hogy a Remény az év fogyatkozásával egyre növekszik, a fizikai állapotomat illetően, ahogyan minden egyéb vonatkozásban is. Konkrétumot a fentiek „igazolására”, és remélhetőleg Mindannyiótok örömére, akik az elmúlt hónapokban lélekben szorosan mellettem álltatok, másfél hét múlva tudok majd Veletek megosztani, itt, az oldalon. :-)))
Barátsággal és viszonzó szeretettel. írta Révész Sándor a közösségi oldalán.