hirdetés

A hollywoodi sztár születendő babáját megáldotta a dalai láma. Gere közel a hetvenhez apuka lesz.

gere richardRichard Gere júniusban vette feleségül nála 34 évvel fiatalabb szerelmét, Alejandra Silvát. A Micsoda nő! egykori szépfiúja odavan ifjú kedveséért, aki hatalmas örömhírrel lepte meg újdonsült férjét, ugyanis várandós.

Néhány hete már felröppentek a pletykák Alejandra terhességéről. Nyaralásuk során készült róla néhány fotó, melyeken már látszódott a pocakja, de akkor a pár még nem erősítette meg a híreket.

Mostanra kiderült, hogy kisbaba érkezik a családba: a színész kedvesével együtt meglátogatta régi, jó barátját, a dalai lámát, hogy áldja meg a születendő gyermeküket még az anyukája pocakjában.

Alejandra az Instagram-oldalán osztotta meg örömét.

Néhány pillanattal ezelőtt megkaptam a legnagyobb áldást ennek a kis csodának, aki hamarosan világra jön. Addig nem akartuk bejelenteni a jó hírt, amíg nem mondtuk el a dalai lámának – írta.

Richard Gere-nek már van egy 18 éves fia, Homer, Alejandra pedig szintén másodszor lesz szülő, hiszen fia, Albert most hatéves. A pár 2014-ben találkozott egymással, amikor a Gere megszállt a Silva família villájában, az olaszországi Positanóban.

A sztár első látásra beleszeretett Alejandrába, és nem adta fel, míg a csinos sajtós bele nem egyezett, randira megy vele.