hirdetés

Lindsay Lohan élete romokban hever: nem elég, hogy nemrég kiderült, hogy a volt jegyese gyakran összevissza verte, most napvilágot látott, hogy egy londoni lakás tulajának összesen közel háromszázmillió forintnak megfelelő fonttal tartozik.
lindsay-lohanA jobb napokat látott színésznőt állítólag a tulajdonos már meg is fenyegette, hogy bíróságra viszi az ügyet, ha nem rendezi sürgősen a tartozását.

Lindsay gyakorlatilag visszacsúszott ugyanoda az életében, mint ahol pár éve volt. Mindent pénzét elszórta, és esélye sincs, hogy november közepéig ekkora összeget összegyűjtsön – mondta egy ismerős a Daily Mailnek.

Ezenfelül a volt vőlegénye, Egor, aki ütötte-verte a sztárt, is azzal gyanúsítja, hogy több mindent ellopott tőle, például drága ékszekeret, és ő is bírósággal fenyegeti. Akárhogy is, ebből a helyzetből nehezen fog talpra állni Lohan.