hirdetés

A híres magyar fuvolaművésznő és párja külön költöztek. Horgas Eszter sokáig hitt abban, hogy újra menyasszony lesz, de 15 évnyi együttlét után lett vége boldognak tűnő kapcsolatának.
horgas-eszter-fuvolamuveszTehetséges és gyönyörű, a boldogságot azonban úgy tűnik, nem találja a Hungary’s Got Talent volt zsűritagja. Horgas Eszter Al Di Meolával, Falusi Mariann-nal vagy éppen a Grammy-díjas Natalie Cole-lal koncertezik, elegáns hangversenytermeket tölt meg a meghirdetett fellépéseivel. A ma­gánéletéről nem igazán beszél, ezalól kivétel volt az első házassága Somogyi István táltossal. A férfitól, akitől két kislánya született, úgy kellett megszöknie, mert azt panaszolta, fizikai és lelki terrorban tartották. Eszter erről is csak azért volt hajlandó vallani, mert fel akarta hívni a családon belüli erőszakra a figyelmet.

A fuvolaművésznő sorsa az erőszakos férj után jóra fordult, egy újságíróval, Györggyel hozta össze a sors, akivel egy interjú készítése kapcsán szerettek egymásba. A lányokat közösen nevelték, és bár sosem házasodtak össze, jól működött a kapcsolatuk. Egészen idén tavaszig.

Pedig egy évvel ezelőtt az RTL Klub kamerái előtt még arról beszéltek, hogy sohasem hiányzott a kapcsolatukból a papír, ha egyszer azt érzik, hogy hivatalosan is összekötnék az életüket, akkor bizonyosan összeházasodnak. Erre most már biztosan nem kerül sor, Eszter és György hónapok óta már szóba sem állnak egymással.