hirdetés

Veszélyben a rendőrség működése és így a jövője. A Fővárosi Törvényszék befogadta ugyanis azt a pert, amelyben egy vállalkozó több mint félmilliárd forintra pontosan 664 millió forintra perli a Budaörsi kapitányságot. Tibori Gábor azt sérelmezi, hogy a rendőrség késlekedése és esetleges hanyagsága miatt, illetve a sok fura véletlenszerű eljárási hibáknak köszönhetően ekkora kár érte. A vállalkozó videofilmek forgalmazásával és értékesítésével foglalkozott több százmilliós, milliárdos tételben, de társai úgy döntöttek, a jól menő üzletből inkább kiteszik a most pert indító férfit s jelezték is neki anno évekkel ezelött, hiába rohangál és teszi majd a feljelentéseket, ők mindenkit megvettek.

kutasi rendőrség

Úgy tűnik tényleg perli a rendőrséget 664 millió forintra az a budapesti vállalkozó, akik évek óta fél évtizede vívja a szélmalom harcát a magyar rendőrség és ügyészség között azaz az igazságszolgáltatásban. A videofilmek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó egykoron jól menő vállalkozó keresetét ugyanis befogadta a Fővárosi Törvényszék. Így komoly bajba kerülhet a Belügyminisztérium, hisz a Budaörsi rendőrkapitányság esetleges hibáiért neki kell majd anyagilag is helytállni. Ez pedig valljuk be rendesen el lehetetlenítheti majd a magyar rendőrség jövőbeli működését, sőt egyenesen veszélyezteti, hisz nem kis pénzről van szó. Az eset érdekessége, hogy a pert indító vállalkozó teljesen normálisan felajánlotta az illetékeseknek, hogy egyezzenek meg, legyen peren kívüli egyezség, hogy a rendőrség munkáját és működését ez a per ne veszélyeztesse.  Azonban Tibori Gábort, mint oly sokszor az elmúlt években nem vették komolyan feltehetőleg, és elhajtották.

Igen a videofilmek gyártásával és terjesztésével foglalkozó férfi ügyében végig érezni lehetett egy kívülálló szemszögéből, hogy a hatóságok nem veszik komolyan. A felperes ugyanis szerény ember, halk szavú, nem is magas és kreolbőrű. Mindezek alapján amikor bűncselekmény áldozata lett és rohant a Budaőrsi rendőrséghez segítséget kérni, bizony első ránézésre gondolhatták róla mit akar ez itt ? Ki ez ? Milyen több száz milliós film és DVD vagyon tulajdonosa ő ?  Milyen raktárból vitte el és lopta el az üzlettársa a filmeket ? Nos a rendőrség ennek ellenére először lezáratta azt a raktárt, ahol a sok sok film volt, hogy ott senki se garázdálkodhasson. Igaz erről még csak jegyzőkönyv sem készült, s tételes dokumentumok sem. Azaz furcsa és szabálytalan módon megtörtént a rendőrségi zárolás.  Azonban Tibori üzletfelei feltehetőleg hamisított iratokat gyártottak és ezzel a rendőrségi zárt rejtélyes módon és még rejtélyesebb gyorsasággal feloldották, bár érdekes módon a sértettet elfelejtették megkérdezni, hogy akkor most ehhez mit szól ? Sőt a rendőrség erről nem is értesítette Tiborit, az átvert filmest.

Sőt az eset pikantériája, hogy a sértettet egy ügyvéd az a jogász értesítette, aki elvitte a filmeket és, hogy a DVD-ket a Mirax átvette. Mindez pedig komoly hiba volt, hisz a Budaőrsi RK leírta, hogy a raktárban lévő filmek a Mirax tulajdonát képezik, ezért ezeket kiadták a neves filmforgalmazónak. Azonban a rendőrségi iratokban erre utaló dokumentum nem szerepelt, s sosem volt a Mirax tulajdona az elvitt DVD készlet. A sértett vállalkozó természetesen kérte a fent említett iratokat és a betekintés lehetőségét de azokat sosem kapta meg, azaz a tisztességes eljáráshoz való joga nem kicsit sérült.

Nos az ügy tele van furcsaságokkal és aligha kétséges, hogy a bíróság ezen ügyben nem tudja azt mondani az ítéletében, hogy a rendőrség mindent tökéletesen csinált. A belügy pedig fizetni fog mint a katonatiszt. Vagy az anno sikerként beharangozott Orosz államadósság rendezéséből kiindulva nem fog fizetni azoknak, akik elintézték a monstre ügyet csak hosszas veszekedések után s akkor is csak úgy, hogy a belügyet képviselő jogászoknak majd súlyos tízmilliós sikerdíjat fizetnek majd ki, hisz anno is így történt. .   .