hirdetés

Kellemes kiruccanásnak ígérkezett, ám rémálommá vált az iskolai kirándulás egy Veszprém megyei középiskolai osztály számára. A rendőrből lett kísérő tanár ugyanis, a diákok elmondása szerint, részegen tombolt, és bántalmazott négy fiú diákot.

rendőrEzenkívül az exrendőrt azzal is megvádolták a gyerekek, hogy kifogásolható módon bánt a lányokkal. Az egyik érintett édesanyja, Ildikó először a Music FM reggeli adásában taglalta a fia által átélt borzalmakat.

A tinédzserek Balatonszárszó felé vették az irányt vasárnap, hogy kipihenjék az egész éves fáradalmakat. Az osztályfőnök a diákok egyik tanárát kérte fel, hogy ügyeljen rájuk, amíg tart a kirándulás. S. G. az édesanya elmondása szerint már a vonaton elkezdte megalapozni azt a hangulatot, ami később igen komoly bajba sodorta. Ildikó úgy halotta, ahol tudott, igyekezett alkoholhoz jutni a tanár: akkor is kocsmázni ment, amikor a gyerekek fagylaltjaikra vártak. Később a szálláson minden fiútól elkobozta a táskákba rejtett alkoholos italokat.

Éjfél tájékán a fiam szobájából az egyik barátja kiment a folyosóra. Útközben összefutott a tanárral, megkérdezte tőle, hogy mi a helyzet? Erre már csattant is az első pofon – kezdte Ildikó.

Két akkora ütést vitt be a rendőrből lett tanár a gyereknek, hogy az elvágódott a földön. A többiek kinyitották az ajtót a csattanás hangjára, majd a tanár feléjük indult. Egy másik gyereket mellkason vágta, míg egy másik gyereket a lábánál fogva rántott le az ágyról.

A fiatalok az ablakon át kiabáltak segítségért. A randalírozásnak az osztályfőnök vetett véget, aki rendőrt hívott.

Egy órán át vizsgálódtak, majd elküldték a szállásról az ex-rendőrt– mesélte a háborgó szülő, aki, a három másik, állításuk szerint bántalmazott diák családjával együtt feljelentést tett.

Úgy tudjuk, a tanárt felfüggesztették a munkavégzés alól.