hirdetés

Szépen állunk, mindent visznek a külföldi vendégmunkások. Idén így már nem nyaralhatnak a több milliárd forintból nemrég akadálymentesített agárdi Tóparti Sport Hotelben a mozgássérült gyerekek, mert az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak ott. Hiába a pénz mindent visz a rászoruló mozgássérült gyerekek és a szüleik meg jól el lettek felejtve.

A  Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelye 2,5 milliárd forint uniós támogatásból újult meg még 2015-ben, és többek között itt működik a Pedagógia Szakszolgálat és Korai Fejlesztő Központ is.

Az akadálymentesített hotelben súlyos izomsorvadásban szenvedő gyerekek és családjaik üdülhettek eddig, de ebben az évben már nem vehetik igénybe ezt a lehetőséget, mert az év eleje óta munkásszállóként üzemel az épület. A hotel recepcióján kézséggel elmondták, hogy ez még két évig így is lesz, mert egy gyárral leszerződtek.

Az, hogy mi lesz a gyerekekkel arra senki nem tudott választ adni.

A VVSI épületeit fenntartó cég ügyvezetője azzal indokolta a döntést, hogy a koronavírus-járvány és az energiaárak növekedése miatt csökkentenie kellett a veszteségeit, ezért a „turisztikai jellegű szálláshelynyújtás tevékenységét kénytelen volt felfüggeszteni”. Így kötött szerződést az iváncsai gyárral.

Nos Velence turisztikailag eléggé fontos település de úgy tűnik munkásszálló város lesz ez a nyári kedvelt hely is. Így minden bizonnyal a turizmus hanyatlani fog jelentősen, hisz ki akar olyan helyen nyaralni, ahol külföldi vendégmunkások laknak ? Természetesen arra is kíváncsiak lennénk, hogy a városvezetés mit szól mindehhez és ki engedélyezte azt, hogy a tó mellett munkásszálló üzemeljen ?!