hirdetés

Úgy tűnik, kisebb zűrzavar alakult ki két liechtensteini cég körül, amely magyar letelepedési kötvényeket árul. A két vállalkozás ugyanis előbb kért engedélyt  a kötvények forgalmazására a Rogán Antal vezette szakbizottságtól, mint hogy az ehhez szükséges engedélyeket odahaza, azaz az alpesi hercegségben beszerezte volna. Nos, a cégek ettől függetlenül megkapták a kötvények értékesítésére az engedélyt Magyarországtól. Az egyik cég székhelye a Belvárosban van, itt is végzi a tevékenységet, Liechtensteinben feltehetőleg a kedvező adófeltételek miatt tűnik fel az anyacége.

államkötvény letelepedési

 

Nem mondjuk, hogy törvénytelen, de mindenképpen fura az, ami történt két liechtensteini hercegségben lévő cégnél a letelepedési kötvények körül.

Később kapta meg ugyanis  a liechtensteini hatóságoktól a letelepedési kötvény forgalmazásához szükséges igazolásokat egy liechtensteini bejegyzésű cég, mint ahogy benyújtotta a kérvényét erre a tevékenységre a parlament gazdasági bizottságához. Minderről az a Magyar Nemzet számolt be legelsőként, amely tulajdonosa, Simicska Lajos nyilvánosan gecizte le Orbán miniszterelnököt, aki évtizedekig a barátja volt.

A Magyar Nemzet szerint egyáltalán nem akadt fenn az akkori frakcióvezető Rogán Antal vezette bizottság a dátumok körüli furcsaságokon, miközben a törvény pontosan szabályozza, hogy mi mindent kell egy ügynöknek benyújtani ahhoz, hogy a kérelme érvényes legyen.

A VolDan Ltd. minden további nélkül megkapta a bizottságtól az engedélyt arra, hogy többek között orosz, ukrán, türkmén, grúz, fehérorosz, azeri, üzbég, szerb, bosnyák vagy montenegrói állampolgároknak értékesíthessen letelepedési magyar államkötvényt. Mivel az engedélyeket területi hatállyal adják ki, ezért olyan EU-s tagországokban, illetve tagjelölt országokban is felléphet a VolDan Ltd. közvevítőként, mint Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Románia vagy Horvátország, ahol az ott élő külföldiek lehetnek a célcsoport.

VolTan Ltd. képviselője Josef Gabriel Hermann, akinek még húsz cég van a nevén Liechtensteinben, de az alapító okiratban szerepel Walter Christoph Wachter neve is, aki egy másik, szintén letelepedési kötvénnyel ügynökösködő vállalkozáshoz is köthető. Bár ez utóbbinak az engedélyét időközben visszavonták, ebbe  az esetben is előbb érkezett meg a cég kérelme a gazdasági bizottsághoz, mint hogy a szükséges igazolások Liechtensteinből befutottak volna.

Mint a Magyar Nemzet írja, a liechtensteini VolDan Ltd. leányvállalatának, a hasonló nevű VolDan Hungary Kft.-nek a budapesti V. kerületben, a Bécsi utcában található az irodája. A cég a honlapján is a magyarországi címét hirdeti, és a külföldi érdeklődők is hazai telefonszámon érhetik el a vállalkozást – Liechtensteinben feltehetőleg a kedvező adószabályozást akarja csak az anyavállalat kihasználni, pedig a közvetítő cég így sem kereshet rosszul.

Liechtensteinben a cégtulajdonosoknak alkalmazniuk kell egy helyi állampolgárt, aki adja a székhelyet. S vezeti a céget. Valamint eljár a helyi ügyintézések során. Az onshore cégek tulajdonosait nem ismerheti meg senki, hisz a tulajdonosok részvényeket kapnak, bemutatóra szólót, amit el sem hozhatnak.

A letelepedési konstrukció lényege, hogy az Európai Unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkező befektetők, akik legalább 300 ezer euró, azaz 93 millió forint névértékű, erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vásárolnak, fél év után letelepedési engedélyt kapnak, aminek birtokában szabadon mozoghatnak a schengeni övezetben. A jogszabály ugyanakkor úgy szól, hogy nem közvetlenül az államtól, hanem csak közvetítő cégeken keresztül lehet ilyen kötvényt lejegyezni. A vállalkozások viszont 23-28 millió forint közvetítői díjat kérnek kötvényenként a külföldi befektetőktől, a költségeikkel pedig nem kell a magyar államnak elszámolniuk. A Magyar Nemzet írása szerint a közvetítő cégek ebből tavaly év végéig több mint 50 milliárd forint bevételhez juthattak.