hirdetés

Befejezték a nyomozást és vádat emeltek a kerékpárost gázoló főszerkesztő ellen. A Népszabadság volt feje ellen – más bűncselekmény mellett – halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, amely egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ex- főszerkesztőt a segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelősségre vonhatják. Azt az ügyészség nem árulta el, hogy letöltendő büntetést kér-e Murányira. 

murányimarcell-168óra

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt M. Marcell, a Népszabadság volt főszerkesztője ellen, aki a vád szerint pár hónappal ezelőtt gépkocsijával – több közlekedési szabály megszegését követően – elsodort egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A vádirat szerint, M. Marcell március 30-án este nyolc óra körül az általa vezetett személygépkocsival a VII. kerületi Rottenbiller utcában – a Fiumei út felől a Király utca irányába – közlekedett a külső forgalmi sávban. Közvetlenül a vádlott gépkocsija előtt – vele azonos irányban és forgalmi sávban – haladt egy tehergépkocsi, az előtt egy trolibusz, a trolibusz előtt pedig kivilágított kerékpárral a sértett.

A vád szerint a vádlott az előtte közlekedő járművek haladási sebességét túl lassúnak ítélte meg, ezért áttért a belső forgalmi sávba, ahol megelőzte a tehergépkocsit és a trolibuszt. Közvetlenül a trolibusz megelőzése után, sebességének csökkentése nélkül, a belső forgalmi sávból ezután élesen jobbra kanyarodott, amelynek során a gépkocsija jobb oldalával elsodorta a továbbra is a külső forgalmi sávban kerékpárral közlekedő sértettet. A vádlott balesetveszélyes közlekedését észlelve a trolibusz vezetője több másodpercen át, folyamatos kürtjelzést adott, majd a biciklis elsodrása is jól hallható hanghatással járt, mindezek ellenére az ütközést észlelő vádlott lassítás nélkül elhajtott a helyszínről. A vádlott később – még a rendőri intézkedés során – visszatért a baleset helyszínére és jelentkezett a rendőröknél.

A sértett a balesetben elszenvedett sérülések és az azokkal összefüggésben kialakult szövődmények következtében, a szakszerű kórházi ellátás ellenére április 26.-án elhunyt. A főszerkesztő M. Marcell az eset után azonnal lemondott.

 

A férfival szemben az ügyészség – más bűncselekmény mellett – halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.