hirdetés

Vádat emeltek a BVSC uszodában történt lépcsőleomlási baleset miatt, ami két éve történt a BVSC uszodájában. Ekkoriban már a Papcsák Ferenc által vezetett önkormányzat üzemeltette az intézményt. A XIV. és XVI. kerületi ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a BVSC sportegyesület 2013 májusában hivatalban volt létesítményigazgatója és a sportuszoda akkori vezetője ellen.

BVSC

A vádirat szerint a zuglói uszodában az éppen zajló úszókupa megkezdése után eldőlt a nézőterére felvezető mobillépcső, ami három nézőnek 8 napon túl gyógyuló töréses sérülést, további öt nézőnek pedig 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket okozott.

A baleset azért következett be, mert a mobillépcső-rögzítő csavarkötéseinek nagy része az évek alatt elrozsdásodott, és 8-10 ember normál terhelését már nem bírta el – tette hozzá a főügyészség. A vádlottak a közlemény szerint a mozgólépcső rendszeres biztonsági ellenőrzésére és karbantartására vonatkozó intézkedéseket elmulasztották, ezzel megsértették a rájuk vonatkozó foglalkozási szabályokat. A főügyészség szerint a gondatlan bűncselekmény akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

(Fotó: BVSC)