hirdetés

Fordulat a DOKK diszkó melletti gyilkossági ügyben. Jelentkezett egy tanú, akinek korábban a tanúvallomást nem tartották hitelesnek, most mégis elfogadták. Az ügyben 2017-ben jogerősen felmentették a vádlottakat. A perben azonban kiderült rendőrök dolgoztak kidobóként és bizonyítékok lettek meghamisítva. A 22 évesen a hideg jeges Dunába dobott és így meggyilkolt fiú ügyében lehet elkövetők is lesznek már.

 

Perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében a sértett édesanyjának indítványára – idézi az MTI a bírósági közleményt.

Az eredeti vád szerint 2011. december 3-án hajnalban a Hajógyári-szigeten üzemeltetett Coronita DOKK nevű szórakozóhelyről a két biztonsági őrként dolgozó vádlott kivezette az ittas állapotban lévő sértettet, a parkolóban bántalmazták, majd a 7 méter magas támfalról a téli időben a Dunába dobták. Szemtanúk szerint a 22 éves fiúnak annyi volt a bűne, hogy részegen nekitántorodott az egyik kidobóembernek. Holttestét a vízben találták meg, a halottkém jelentése szerint megfulladt.

A vádlottak tagadták bűnösségüket, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, a védők felmentést indítványoztak. A Fővárosi Törvényszék a 2016. április 20-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a két vádlottat az ellenük társtettesként elkövetett emberölés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. A törvényszék annyit tudott megállapítani, hogy a sértett bűncselekmény áldozata lett. A bíróság rendelkezésre álló bizonyítékok szerint azonban a szórakozóhelyen kívüli eseményeknek egyetlen szemtanúja volt, aki ellentmondásos, más bizonyítékokkal ellentétes vallomást tett, amely a vádlottak tagadásával szemben nem volt elegendő a vádlottak bűnösségének kimondásához. A Fővárosi Ítélőtábla így 2017. április 20-án helybenhagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet.

A tábla szerint is egyértelmű, hogy nem baleset vagy öngyilkosság történt, a sértett bűncselekmény áldozata lett, ám az nem bizonyított, hogy a vádlottak követték el az emberölést.

A jogerős döntés ellen a sértett édesanyja terjesztett elő perújítási indítványt, melyben előadta, hogy a fia halálával kapcsolatos események ügyében jogi képviselőjén keresztül jelentkezett egy személy, akinek a nyilatkozatát csatolta beadványához. Az új tanú állítása szerint látta, hogy a megvádolt személyek vitték a sértettet a Duna-partra, majd onnan a sértett nélkül tértek vissza. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás megengedhetőségének tisztázására perújítási nyomozást rendelt el, melyben tanúként hallgatták ki a sértetti hozzátartozónál jelentkező személyt is. Ezután a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítást. A védők ugyanakkor perújítási indítvány elutasítását kérték, mert álláspontjuk szerint a sértetti hozzátartozó által megjelölt, jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó személy vallomástételét a korábbi szabadulás reménye motiválta, továbbá vallomása ellentétben áll az alapügyben beszerzett bizonyítékokkal.

A Fővárosi Ítélőtábla július 13-án elrendelte a perújítást. Az ítélőtábla szerint a sértetti hozzátartozónál jelentkező személy tanúvallomása új bizonyítéknak tekinthető, amely alapján a korábbi ítélet lényege megváltozhat. Az új bizonyíték részletes elemzése a megismételt eljárást lefolytató bíróság feladata lesz. Az Ítélőtábla az ügyet megküldte a Fővárosi Törvényszéknek. Három éve a másodfokú felmentő rendelkezés indoklása során a tábla bírája többek között arról beszélt: a vádbeli szórakozóhelyen rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként illegálisan, az eljárás során pedig felmerült, hogy vallomásaikat igyekeztek befolyásolni, történtek lépések annak érdekében, hogy ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot a vádbeli cselekmény idején a szórakozóhelyen, például utólag átírták a beosztásokat.

Korábban az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy több – feltehetően megfélemlített – tanú megváltoztatta vallomását. Majd a másodfokú eljárásban jelentkezett egy tanú, aki azt állította, hogy tudja, ki a bűncselekmény elkövetője, felbujtója, ám a tárgyaláson már tévedésről beszélt.

( Turcsányi )